felfedezés Földrengés miatt alakulhatott ki a halotti leplen lévő lenyomat

2014. 02. 12., szerda, 13:28

Egy Kr. u. 33-ban Jeruzsálemet megrázó földrengés állhat a Jézus halotti leplének tartott torinói leplen lévő lenyomat kialakulásában - véli egy olasz kutatócsoport.

A Torinói Műszaki Egyetem kutatócsoportja Alberto Carpinteri vezetésével mechanikai és kémia kísérletei nyomán állt elő azzal a feltételezéssel, hogy a Jeruzsálem jelenlegi óvárosának területén pusztított, Richter-skála szerinti 8,2 erősségű földrengés okozta neutronsugárzás idézte elő a leplen a jellegzetes lenyomatot, és ez vezette félre a kutatókat 1988-ban, amikor szénizotópos kormeghatározással 1260 körülire tették a lepel származásának időpontját. Tanulmányukat a Meccanica szakfolyóiratban tették közzé.

A torinói leplet nagy érdeklődés övezi azóta, hogy 1898-ban Secondo Pia torinói ügyvéd, amatőr fotográfus elkészítette róla az első fotókat. Azóta próbálták a szakemberek kideríteni, hogy valóban Názáreti Jézus halotti leple-e, mely korból származik, hogyan keletkezhetett a férfi testhez hasonló lenyomat rajta. Az 1988-ban elvégzett szénizotópos kormeghatározás nyomán svájci, brit és amerikai kutatók egymástól függetlenül arra az eredményre jutottak, hogy a lepel a középkorból, feltehetően az 1260 és 1390 közötti időszakból származik.