pazarlás Sokszor landol a kukában élelmiszer

2013. 10. 12., szombat, 16:27

Európai adatok szerint fejenként csaknem 100 kiló, vagyis egy mázsa élelmiszer-hulladékot dobunk a szemétbe évente. A hazai számok ugyan ennél jóval alacsonyabbak, de a jelenség nálunk is megfigyelhető.

élelmiszer

Második alkalommal hirdették meg az Esélyt Az Ételnek programot, amely egy lakossági szemléletformáló kampány. Célja, hogy felhívja a figyelmet az élelmiszerpazarlásra, amely nem csak anyagi kérdés, hiszen komoly környezetkárosító hatása is van az ételek kidobásának, ugyanis az azok megtermeléséhez felhasznált energia és víz is kárba vész – fejtette ki Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

A teljes termelési láncot tekintve az Európai Unióban fejenként 180 kiló élelmiszerhulladék jut minden főre, ez fogyasztói szinten átlagosan 70 kilót jelent, Magyarországon 40 kiló. A „pazarlásban” élen járnak az angolok, a németek és a franciák, a nyugat-európai országok ugyanakkor az ellene folytatott kampányban is elsők – mutatott rá dr. Aliczki Katalin, az Agrárgazdasági Kutató Intézet tudományos munkatársa. Ami Magyarország helyzetét illeti, megfigyelhető, hogy az idősebb korosztály kevésbé dob ki élelmiszert, a kenyérhez pedig különleges ragaszkodás tapasztalható, hisz úgy nőtt fel a generáció, hogy az bűnnek számít. A fiatalok jóval könnyebben veszik ezen dolgokat – fűzte hozzá a szakember.