2013. 07. 21., vasárnap, 12:29
Télen elárasztottak ízléstelen reklámokkal. Aztán jött csaknem féléves szünet, azonban most Júliának ocsmányságban alighanem sikerült felülmúlnia Erika, Éva és Kati kéretlen levelét is. Szerintem ne vegyünk attól semmit se, aki ilyenre képes.
Röviden foglaljuk össze az eddigi ocsmány reklámokat! Tóth Erikától megtudtuk, hogy ifj. Szamosi Pál autóbalesetben meghalt. Megúszhatta volna, ha vesz egy olyan kütyüt, ami felébreszti a vezetés közben elszunyáló Palit.
Aztán jött egy másik levél, a feladója Tóth Éva volt. Ő azt árulta el nekünk, hogy veszélyes helyen élünk, sok a betörés a környékünkön. Megoldást is kínált, olyan biztonsági kamerát, amely nem fogyaszt áramot, amit nem kell vezetékelni, s ami persze felvételt sem készít.
Márciusban befutott Kovács Kati levele is. Kati fontos üzleti és családi dokumentumokkal turbózott laptopját megfújták a Fő utcán. Rajta egy Juventus matricával.
Címzett: (itt volt a címem - a szerk.)
Nem csak Te hiányoztál az osztálytalálkozóról, Laci sem
volt ott, bár azt hiszem az ő helyzetében ez teljesen
érthető... biztos hallottad, a hírekben is benne volt...
tolatásnál halálra gázolta a saját fiát a garázsuk előtt...
szörnyű tragédia!
Talán véletlen vagy a sors keze, de épp ma kaptam az alábbi
hírlevelet az egyik partner cégtől - a fentiek alapján az
ajánlatuk minimum megfontolandó... Remélem mielőbb
találkozunk!
Kedves Judit!
Cégünk az elszaporodó halálos tolatásos balesetek miatt
különleges, de mindössze néhány napos akciót hirdet: eddigi
legnépszerűbb termékünk, a tolató szett most korlátozott
számban 50% kedvezménnyel kapható.
(itt a reklámozott cucc neve - a szerk.)
Korábbi rendeléseihez hasonlóan ezúttal is gyors döntést
kérünk Öntől, mert a hasonló készülékek 2-szer, 3-szor
magasabb ára miatt készletünk várhatóan rekord sebességgel
fogy majd ki.
Üdv,
(itt a reklámozott cucc neve - a szerk.)
Foglaljuk össze az első négy levélből leszűrhető tapasztalatokat! |
1. Reklámról van szó akkor is, ha látszólag valós élethelyzet mögé bújtatják az üzenetet. 2. Mindegyik a félelemre épít, vagyis elhiteti a címzettel azt, hogy veszélyben van vagy ő maga, vagy a családja, vagy a tulajdona. 3. Természetesen vásárlásra ösztönöznek. Akció, kedvezmény szinte garantált. 4. A feladókat mindig nőként határozzák meg, talán róluk ritkábban gondoljuk, hogy át akarnak verni minket. 5. Hazugság az egész történet, morálisan védhetetlen. 6. Ezeket a leveleket nem kértem, az email címemet nem adtam meg, így a feladó jogszabályt sértett. |