A tinédzserek fele alkohollal lazul

2015. 08. 17., hétfő, 15:58

Az elhízott, illetve túlsúlyos felnőttek 54 százaléka normális súlyúnak, 1 százaléka pedig kifejezetten soványnak tartja magát – derül ki egy friss, uniós forrásból megvalósult kutatásból.

Ennek célja, hogy az eredmények alapján célzott és hatékony kommunikációs akciótervet készítsen a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet. Török Krisztina, a szervezet főigazgatója azt mondta: a részletes vizsgálati eredményeket és az akciótervet szeptemberben ismertetik. Annyit már most tudni lehet, hogy az intézet két területre kiemelt hangsúlyt helyezne. Az egyik: megtalálni azokat a motivációkat, amelyekkel rávehetők az életmódváltásra a túlsúlyosak, a nagyivók, illetve a dohányosok, akik többsége ugyan tisztában van azzal, hogy egészségesebben kellene élnie, ám csak kevesek motiváltak az életmódváltásban. Az akcióterv másik sarkalatos pontja, hogy az egészségkárosítás kockázataival az általános és középiskolások is tisztában legyenek. Az ő motiválásuk ugyan nehezebb, mivel a felmérés tanulsága szerint számukra a karrier, a szerelem és az önmegvalósítás jóval előbbre való, mint az ebben a korban még természetesnek számító egészség.

A felmérésből kiderült, hogy nagyjából minden második tizenéves naponta fogyaszt koffeintartalmú italt (teát, kávét, kólát vagy energiaitalt) és körülbelül egyharmaduk naponta eszik valami egészségtelent, jellemzően édességet. A kilencedikeseknek már több mint a fele elszívta élete első szál cigarettáját, és egyharmaduk vallotta be, hogy az elmúlt egy hónapban kisebb-nagyobb rendszerességgel dohányzott. Az ötödikesek 22, a hetedikesek 44, míg a kilencedikesek 79 százaléka ivott már egy-két kortynál több alkoholt. Sőt, a tizennégy-tizenöt évesek csaknem harmada a kérdőív kitöltését megelőző egy hónapban legalább egyszer volt részeg, és 41 százalékuk már úgy gondolja, az alkohol segít ellazulni, felszabadulttá tesz.

Ezeket olvasta már?