2014. 07. 17., csütörtök, 06:54
Nem az erdő van Somogyban, hanem Somogy az erdőben – tartja a mondás. Bár az erdők itt is megfogyatkoztak, még mindig napokig barangolhatunk a dombok között.
Somogyban több mint ezer kilométer turistaút kanyarog, így ha túrázni vágyunk, van miből válogatni. Fodor Péter, a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség technikai felelőse segít nekünk abban, merre is érdemes elindulnunk a Somogyország vadregényes tájain.
Ha nem vagyunk gyakorlott túrázók, érdemes a parkerdőkben barangolni. A Gyertyános-völgyet, a Töröcskei-tavat és a Tókaji-parkerdőt fűzi fel a piros illetve a piros kereszt útvonal, amely 16-17 kilométer hosszan kanyarog. Ha a gyerekekkel szeretnénk egy kicsit sétálni, választhatunk alig néhány kilométeres utat is. Ilyen a Szennai Örökség Tanösvény, amely felvisz a falu fölé, és kis megállókkal, információs táblákkal teszi érdekessé a sétát, de érdemes ellátogatni a desedai arborétumba is.
Ha hosszabb túrára vágyunk a Dél-dunántúli Piros Túrát nem hagyhatjuk ki, amelynek mintegy 190 kilométeres somogyi szakasza van Siófok és Antalszállás között. A Rockenbauer Pál nevét viselő kéktúra 107 kilométeren át kanyarog megyénkben. Somogysimonyinál éri el a nyugati megyehatárt, majd elvisz Kisvidre, Nagyszakácsira és Mesztegnyőre. Ezután a belső-somogyi homokvidék felé veszi az irányt – Somogysárd, Kaposmérő – majd innen irány a Zselic: Szenna, Patca, Kardosfa, Ropoly, Simonfa és Gálosfa.
A somogyi turistautak meglehetősen vadregényesek, könnyű letérni róluk. Ennek oka – magyarázza Fodor Péter - hogy itt hétvégenként mindössze néhány tucat turista tapossa az ösvényeket, amelyeket így könnyen benő a gaz, így mindenképpen legyünk körültekintőek. Az utakat és a jeleket más egyesületek mellett a Zöldpont tartja rendben, társadalmi munkában. Az eligazodásban pedig segít az idén ismét megjelenő javított zselici turistatérkép is.
Nem az erdő van Somogyban, hanem Somogy az erdőben.
Ha már a Zselicben járunk, nem hagyható ki az éjszakai túrázás sem. A "nemzetközi csillagoségbolt-park" címet Európában elsőként a Zselici Tájvédelmi Körzet nyerte el – a skóciai Galloway Parkkal közösen, 2009-ben. Sajnos az elmúlt évtizedekben rohamosan csökkent azon területek mérete, ahonnan a csillagos égbolt, a Tejút zavaró fényektől mentesen látható. Ennek következménye, hogy a csillagos égbolt látványa eltűnik, gyermekeink úgy nőnek fel, hogy nem ismerik sem a Tejutat, sem a Fiastyúkot. A Zselicben azonban viszontláthatjuk a csillagképeket. Higgyék el, aki még nem látta a városoktól messze az éjszakai égbolt ragyogó fényeit, az el sem tudja képzelni ezt a látványt.
Természetesen ha éjszaka akarunk nekivágni az erdőnek, mindenképpen gondoljunk arra, hogy lássunk és hogy minket is lássanak. A legjobb azonban, ha – főként először – szervezett túrákon indulunk. A Meteor Turista Egyesület minden év júniusában rendez éjszakai túrát, a Zselic 40-et, 20-at és 10-et. Ezek Simonfáról indulnak és ide is térnek vissza. A Zöldpont Életmódklub Betyár Maratonját épp a nagy csillaghullásra, augusztus 9-re időzíti. Ezek 42 illetve 25 kilométeresek, és Patcáról indulnak. Továbbá június 28-án és augusztus 23-án is indul csillagnéző túra, a bányai Panoráma Panziótól.
A turistautak fejlesztését célzó kormányzati program Somogyot is érinti. A Zselicben több fedett pihenőhelyet is létesítettek, például a Kecskehát tetején és a Ropolyba vezető postakocsi út mentén. Emellett új forrást is foglaltak, például Patca mellett a Csipány-forrást.
Így hát kalandra fel! Irány a Zselic!