Piacmustra: érik már a szőlő

2013. 08. 09., péntek, 11:38

A nagy melegnek köszönhetően egyre kevesebb árussal találkozom a piacon, ez ma sem volt másként. A héten megjelentek a magyar csemegeszőlők a piacon, ugyanis a ropogós édes gyümölcsből eddig csak külföldről behozott kínálat volt. Pénteki piacmustrám.

Egyre több árusnál találunk csemegeszőlőt. Rádóczi Imre kereskedőnél is megjelent a magyar szőlő, például a pannónia kincse, amely leginkább étkezési szőlőfajta. Hazánk területén több, mint ezer éve termesztenek szőlőt. Honfoglaló őseink az akkori Dunántúlon már virágzó szőlőművelést találtak. A szőlő hazánkban jóformán mindenütt megterem. Telepíteni elsősorban ott érdemes, ahol sok a napfény, a meleg, és tápanyagban gazdag a talaj.

Szőlő őszi ültetése

Az ültetés előtt egy-két órára állítsuk vízbe az oltványokat. Csak pár centivel vágjuk vissza a gyökereket, ne jobban és olyan mélyre ültessük a vesszőt, hogy az oltott rész majdnem a föld szintjéig érjen. Ha szerves trágyát is teszünk a gödörbe, azt tegyük jóval mélyebbre és terítsünk fölé földet, hogy ültetéskor ne érintkezhessen a gyökerekkel. Alaposan öntözzük be a töveket, majd tömörítsük a földet. Az első tömörítés után újra öntözzünk bőségesen és újra tömörítsük a talajt.

Ezután kupacoljuk fel a földet a szárak körül kb. 4-5 rügy magasságig, vagy a vesszők teljes magasságáig. Tavasszal bontsuk le a kupacot a tövek körül, majd metsszük vissza a szárakat a gyökérnyaktól fölfelé 3 rügyre. Az első évben maximum két szárat hagyjunk meg az oltványon, a többit távolítsuk el az oltott rész fölött visszavágva.

A gyümölcsök közül a dinnye ára változott jelentősen, már 99 forintért is megkaphatjuk kilóját. A legolcsóbb kukoricának 35 forint darabja, de átlagosan 60 forintba kerül. A tojás ára még mindig 28, 31 és 35 forint. Érdemes tojásos nokedlit készíteni a hétvégén egy kis friss salátával.