Piacmustra: vegyenek magyar dinnyét!

2013. 07. 26., péntek, 11:42

A kereskedők szerint a legtöbben dinnyét és barackot vesznek a vásárlók. Második hete kapható a piacon magyar dinnye, és egyre több nagyáruházban is megjelent. Szerintem érdemesebb a piacon venni, ahol meg is lehet kóstolni, hogy mit veszünk meg.

Csik Gyöngyi kereskedőnél is megfordultam, aki azt mondta, hogy a dinnye és a barack a kelendőbb a gyümölcsök közül. Két hete még 399 forint volt kilója az őszibaracknak, most pedig 299 forint a lengyeltóti barack kilója.

A magyar dinnyének kilója átlagosan 149 forint a legtöbb kereskedőnél.

Az idén is tartanak promóciós kampányt a magyar görögdinnye népszerűsítésére az áruházláncokban a három éve kezdődött együttműködési folyamat eredményeként. Az együttműködés legfontosabb célja, hogy a magyar vásárlók garantáltan jó minőségű, belföldi termesztésű görögdinnyét fogyaszthassanak.

2012-ben csaknem ötezer hektáron 171 ezer tonna görögdinnye termett. Az idén várhatóan a termés ennél jobb lesz, elérheti a 250 ezer tonnát is. A dinnyetermő terület nagysága országosan mintegy 15 százalékkal nőtt a múlt évihez képest.

Egyre több helyen kapni magyar szilvát, ez átlagosan 160 és 200 forint/kg között van.  A dobozos szedernek 350 forint kilója. Fejteni való babot 480-550 forint/kg és zöldbabot pedig 450-600 forint/kg áron vehetünk. Egy egész standon csak krumplit árulnak, kadarkútit, aminek 170 forint kilója.

Nem újdonság, de a tojás darabja még mindig 28 és 35 forint között van. Még mindig a házi tojás a drágább.

2012-ben csaknem ötezer hektáron 171 ezer tonna görögdinnye termett. Az idén várhatóan a termés ennél jobb lesz, elérheti a 250 ezer tonnát is. A dinnyetermő terület nagysága országosan mintegy 15 százalékkal nőtt a múlt évihez képest