2012. 10. 13., szombat, 01:47
„Jöjjenek be a lakásba, pláne ha Kossuth nótákat énekelnek! Pláne!” Gyuri bácsi felesége kicsit mérgesen ránk emeli a szemét. A nagyenyedi ház szomszédai ugyanis románok, de valahogy a Kossuth Lajos azt üzente dallamát mégis ismerik.
Tudják, azt nem kell szeretni. Hát ilyen a bor, felel rá Csávossy György, kihozza a katonanótát, de a szerelmes szót is...
Csávossy György – ilyen is van, igaz, csak egy - borköltő. Az utolsó. Talán most, hogy újra fennkölt dallama van a borászkodásnak, helyébe lép majd valaki. Egész életében két kézzel művelte, tanította a szőlőt, meg a venyigegazdaságot, aztán írt róla, beszélt, előadott és alkotott. Sosem ijedt meg sem a kapa nyelétől, sem a permetező súlyától. Csombord (mára híres borvidék Erdélyben) szépen ragyogó nevét neki köszönheti, s hamarosan olyan költői barátok dicsérik, mint Lászlóffy Aladár, Páskándi Géza vagy Sütő András.
Páskándi azt írja: a művész sorsot az emberi-alkotói sorsba emelte. Hogy alkotótól van az alkotás, kézimunkától virul a szőlő, gondolatból emelkedik ki a jó bor. Jól hallom: a bor művészetéről van szó, amelynek nyelvét Gyuri bácsi szedegette össze, mint kis énekes madár a morzsákat. Lászlóffy pedig az anyanyelvünk őrzőjének nevezte, annak a szőlőtőnek, amely nekünk terem – elcsenve Csávossy szép gondolatát.
E sorok írója hét éve egy enyedi borvacsorán ismerkedett meg az akkor nyolcvanéves költővel, akinek sorait visszakívánta. Menjünk hát akkor újra Nagyenyedre, Bethlen Gábor, Kőrösi Csoma kollégiumába, onnan meg Gyuri bátyánk kedves házába. Egy szép könyvvel kopogtatunk nála Mező Tiborral, a Csíksomlyó Expressz kitalálójával, akinek Toroczkószentgyörgyön van háza, Varga Zsolt pesti újságíróval, a jó borok ismerőjével és a fiatal mérnök-építész generáció tagjával, Rácz Istvánnal. A könyv amit vittünk, a Magyar Királyi Testőrség albuma, egy borosgazda jó barát, budapesti ügyvéd küldeménye.
Nosza, igyunk délutáni bort, invitál kedvesen bennünket. Rizlingjét kóstolgatjuk, aztán hogy legyen összevetés egy ausztrál bort bont. Mi a szekszárdi Taklernek kérünk elismerést. Megemlegetjük a magyarlapádi zenekart, akikkel együtt mulattunk, meg Gyuri bácsi új könyvét, az Őszi utakont, amit a kolozsvári Glória adott ki. Panaszolja, a lábát fájlalja, de ha csatába menni kell, ne hagyjuk itthon.
- Milyen a bor bölcselőjének lenni? Nehéz sors-e?
- A borbölcseletek a második pohár után kezdődnek. A poharazás közben sokszor elmélázunk, számba vesszük a sors csípőriszálásait, fenékrúgásait vagy homlokcsókját. Engem az egész sorsom hadapródnak a bor mellé vezényelt. Szép életem volt, hiszen megannyi öreg szőlőtőkével beszéltem, akik már kihaltak, s megannyit telepítettem helyébe, akik túlélnek majd. Az idő száll csendes angyalszárny suhogásával, a bor fogy, a gondolatok sokasodnak, seregük táncra kel, meztelenül, mint a bennszülöttek. Néhány éve megkaptam a Magyar Köztársaság lovagkeresztjét... így Don Quijote-i értelemben is borlovag vagyok...
- Mindig így fogalmaz, költőember bőrben? Szépecskén?
- Az ostobaságnak is legyen szénája a szekéren. Ha meg van mit mondanod, azt jól megfaragva mondd! Ma alig néhány száz nyegle szóval beszélnek a fiatalok, hát legyen egy-két magamféle, aki többet mondjon. Ezt segíti a bor, de csak módjával. A bor úgy ás a nyelvben, mint a kincskereső a tárnában. Az értékeket hozza eléd, de már a te gondod, hogy rakod össze egésszé.
Az ostobaságnak is legyen szénája a szekéren. Ha meg van mit mondanod, azt jól megfaragva mondd!
- Gyuri bátyám küldetése a költészet vagy a bor? Szegény melyik nélkül lenne?
- Szabadság szerelem, e kettő kell nekem... Nálam össze van forrva, mint a jó bor.
1953-ig a bihardiószegi szőlészeti szakiskolában tanítottam, aztán a csombordi mezőgazdasági líceum tanára voltam. Csombordról mentem nyugdíjba. Korán keltek a verseim, már 1955-től megjelentek, sőt vígjátékírásba is belefogtam, mert az a bor legszebb művészi köntöse: a vígjáték. Persze legyen kicsit keserű, hogy később jobban megmaradjon az íze...
Mondok egy példát, az enyedi szőlősgazdák 1939-es mézes-aszús borát, mint a kincset őrizték. Könyvekbe írták, levélben távoli rokonoknak dicsekedtek vele, karácsonykor elkövetkező karácsonyokról méláztak, milyen is lesz, istenem, amikor az egész család előtt kinyitanak egy palackkal. Aztán negyvennégy őszén a szovjet katonák a falhoz csapták a flaskák nyakát, fele a földre folyt, úgy itták...
- Mire tanít a jó bor? Munkára, kitartásra, alázatra, mulatásra? Könnyhullatásra vagy merészségre?
- Először: becsüld meg, amid van. Higgyél magadban, légy derűlátó, a szerencsétlenség is forgandó... Aztán jegyezd: nagyobb öröm adni, mint kapni. Szeretet nélkül nem megy, az óra is pontatlanul üt. Az élet elviseléséhez szeretet kell, a lángjához szerelem. Igaz az is: egy pohár borral barátot nyerhetsz, de hogy megtartsd, nem elég egy hordó. Ugye, érti? Végül pedig: a bor mértékletességre int, bölcsen inni csak mértékkel szabad. Egyetlen kortyban is annyi a szépség, mint egy kannában...
Így ment el a délután, sok szó fakadt, s néhány palack kiürült. Végül Gyuri bácsi dedikálta a könyvét, az Őszi utakont, s megitatott bennünket egy saját titkos recept alapján készült fűszeressel. „Ebben hiszek!” Azt kérdezte: Jóska, látom szereted a szót borról, ugye van szőlőd meg pincéd is? Van bizony, Somogyországban, feleltem. Othelló is közte, vérbor az... Szép szó, jó bor, bólintott, a Takler helyett azt hozhattad volna... Adja az ég, bátyámnak a jó egészséget, nekünk meg hogy ne igyuk meg tavaszig... Akkor hozok...
Ezen már mosolyogva öleltük meg egymást, s ő még egy versének sorát idézte, kérdezve: ugye jól írta? „A bor a lelket az ajkak küszöbére emeli...”
Jól bizony...
| Névjegy: |
|
A Temesváron született nyolcvanhét éves Csávossy György költő, színműíró, borszakértő, agrármérnök, tanár, nemzetközi hírű borász. Temesvári iskolai tanulmányai után a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán végez. A romániai magyar civil társadalom egyik vezető alakja, Nagyenyeden él. Első két, a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadónál 1959-ben és 1966-ban megjelent gyermekvers-kötetét (Vizes mese, Biztató) további verseskönyvek – Fütyörészve, Erdélyi requiem, Ilyenkor ősszel – követték hazai és magyarországi kiadók gondozásában. Esszéi (Gondolatok a bortékában) 1994-ben a kolozsvári Dacia Könyvkiadónál láttak napvilágot, a 80 éves szerző munkáiból A bor dicsérete címmel 2005-ben a marosvásárhelyi Mentor Kiadó adott közre reprezentatív válogatást. Gazdag a szerző drámaírói munkássága: vígjátékait (A fül – társszerző Komzsik István –, Édes méreg, Ki mint veti ágyát, Év végi négykezes), drámáit (Patkánysíp, Özvegy és leánya, Önarckép lilában) a marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, szatmári, nagyváradi, temesvári, kolozsvári színházak játszották, a Front atmosferic c. drámáját a bukaresti Giuleşti színház tűzte műsorra. Három színművét az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó jelentette meg. Kötetek: Fütyörészve (versek, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bukarest), 1962; Színházi bemutatók: A fül (vígjáték, társszerző: Komzsik István) – Marosvásárhelyi Állami Színház, 1967; |
