2012. 08. 10., péntek, 06:11
A gin nem elsősorban marketingcélú, sokkal inkább népegészségügyi szempontokat szem előtt tartó, stratégiai megdrágítása után elszakadt a pórnéptől és a szalonokban italozó ínyencek hű társa lett.
A történelem talán legfinomabb ginjét egy devoni fiatalember, bizonyos James Burrogh főzte. Mr. Burrogh – tanult szakmáját tekintve gyógyszerész – 1820-ban alapította meg lepárló üzemét a Temze partján, a Tower közelében. Gint abban az időben nem is lehetett másutt előállítani, mint egy nagyvárosban, hiszen elkészítéséhez olasz borókabogyó, spanyol citromhéj, orosz, illetve kelet-európai mandula és koriander szükségeltetik. A Beefeater összetevői publikusak ugyan, az elegyítés aránya azonban szigorúan titkos.
A nevét London hírhedt börtönét őrző marcona strázsákról kapta az ital. A Tower őreinek ugyanis a korai időkben marhahússal fizettek szolgálataikért. Innen hát az elnevezés: beefeater (marhahúsevő). A gin címkéjén látható, aranyba és pirosba öltözött, kalapos figurák is az egykori smasszerekre emlékeztetnek. Az igazi felemelkedést és a terjeszkedés lehetőségét a XX. század első fele hozta el a Beefeater számára, amikor a londoniak jelentős számú palackkal szálltak be a tengerentúli ginbizniszbe.
Az amerikai mixerek imádták a karakteres ízű piát, és áldásos tevékenységüknek hála a lakosság is igen megkedvelte a gin ízét. A Beefeatert jelenleg a Föld 170 országában forgalmazzák. A legkedveltebb londoni száraz gin a világon.
A híres italok történetét bemutató sorozatunk ezennel a végéhez ért, reméljük, valamennyi palack olvasóink egészségére vált!
