2012. 07. 27., péntek, 06:09
Lenin és csapata számára a gazdag Szmirnov család a gyűlölt burzsoáziát jelentette, ráadásul vodkagyáruk lenyúlása sem tűnt rossz üzletnek.
A Vörös Hadsereg 1917. novemberében saját szeszfőzdéjükben tartóztatta le a Szmirnov testvéreket, és nem sokat teketóriáztak „nép ellenségeinek” halálra ítélésével sem. Egy ukrán haláltáborba hurcolták őket, ahonnan a szerencsésebb Szmirnov fivérnek sikerült megszöknie. Onnan Lengyelországba, majd Franciaországba menekült, ahol – mivel máshoz nemigen értett - vodkapárlásba kezdett. Elképzelhető, hogy nem volt túlságosan ismerős arrafelé, hiszen a francia piac enyhén szólva is telített volt szeszek tekintetében. Vlagyimir Szmirnov tehát teljesen legatyásodva és kétségbeesetten adta el a családi receptúrát egy amerikai üzletembernek.
Így került a cárok itala az álmok földjére a huszadik század hajnalán, ám sokáig ott sem találta meg törzsközönségét. Egy idő után a tréfás kedvű és szenzációs marketinges felkészültséggel bíró munkások „Smirnoff fehér whisky – íz és szag nélkül” címkékkel látták el a vodkásüvegeket. A csalás működött. Egyre többen ismerték meg a Smirnoffot, az eladások az egekbe szöktek. Az ötvenes évek koktélőrületének idején ráadásul arra is rájöttek a csaposok, hogy az íztelen ital az egyik legkiválóbb koktélalapanyag, hiszen ütni üt, de nem telepszik rá a színes pia édeskés ízére.
A Smirnoff ma az Egyesült Államok legkelendőbb márkája. Azért ironikus, hogy a cárok itala az Újvilág meghódítása után, csak a Szovjetunió összeomlását követően térhetett vissza szülőföldjére, Moszkvába.
(jövő héten újabb palack finomsággal folytatjuk)