2012. 06. 22., péntek, 07:07
Egy ősi mexikói legenda szerint méretes mennykő csapott le az égből, és lángba borította a tüskés vadliliomot. A döbbent szemtanúk illatos nektárt láttak a növény belsejéből gőzölögni.
Óvatosan megízlelték, és úgy érezték, ez csakis az istenek itala lehet. Az aztékok agévának nevezték el a kietlen talajon tenyésző növényt, aminek élvezettel szürcsölgették a levét. Mígnem a konkvisztádorok megjelentek földjükön…
Tequila városát a hódító spanyolok alapították. Itt kezdtek az agávé levének lefőzéséhez, és persze arra is igen hamar rájöttek, hogy az így készített szesz igen jó cserealapul szolgál, ráadásul az elégedetlenkedő, lázongó őslakosság lecsillapítására is alkalmas. Nem mondhatjuk, hogy a tequila jelentette volna a XVI. század egyetlen és kizárólagos pacifikálási módszerét, mindenesetre egy volt közülük. Jó kétszáz évvel azután, hogy az európaiak tábort vertek Mexikó földjén – a bennszülötteket pedig alaposan megtizedelték – az addigra már nem is olyan új világ partjaira érkezett a spanyol király telepese, Jose Antonio Cuervo. Őfelsége 1758-ban adományozott földet nevezettnek, hogy agávéval ültesse azt be a birodalom nagyobb dicsőségére. Cuervo lett hát a világ első, hivatalos tequilafőzője.
Alig telik el harminc szeszben ázó év, az ital alattvalóira tett borzasztó hatásaitól megrettenő III. Károly a tequilafőzés betiltása mellett határoz, ám nem telik bele egy emberöltő, utódja, IV. Károly újra megnyitja a csapokat. Eközben a Cuervo-család szépen gyarapodik. Számban és anyagi értelemben is.
(folytatjuk)
