2012. 06. 08., péntek, 06:54
Tennessee állam területén tizennyolc évesnél fiatalabb kölyköt égetett szesszel nem szolgálnak ki. Egy bizonyos Jasper Newton Daniel viszont alig töltötte be a kilencet, amikor whiskyfőzésbe fogott.
A kis Jasper - akit csak Jackként ismer az alkoholtörténelem és a bárszekrény -, a XIX. század közepén, egy négyszáz lelket számláló kis falucskában született, a Daniel család tizedik sarjaként. Nem kedvelhette a nagycsaládos életmódot, mert hatévesen meglógott otthonról.
A szomszéd farmra szegődött, ahol egy fekete rabszolga tanította meg a gabonapárlat keverésének - azóta családi titokkánt öröklődő - mesteri arányaira. Az először üzlet a polgárháború idején virágzott fel, hiszen Jack, jó kereskedő módjára mindkét hadsereget jócskán ellátta célzó vízzel.
Előbb ledarálta és megpörkölte a gabonát, felfőzte a Cumberland-hegység lábánál felszínre törő friss forrásvízzel, hozzáadta a malátásított árpát, erjedni hagyta, aztán irány a lepárló, ahol a forrósítás során az alkohol előbb párolog el, mint a víz, a kicsapódó alkoholgőzt pedig - rézcsöveken keresztül - gyerekjáték lecsapatni. Végül kihűlt faszénen kell átszűrni a piát, négy évig frissen kiégetett tölgyfahordókban érlelni és máris kész az utánozhatatlan Jack Daniel’s. Amiről a Nobel-díjas William Faulkner így nyilatkozott: „Jó érzés, hogy ebben a folyamatosan változó világban még számíthat az ember néhány állandó dologra, például a Jack Daniel”s minőségére.”
(folytatjuk)
