2012. 05. 11., péntek, 07:19
„A pezsgő az egyetlen ital, melytől szép marad a nő.” – vallotta XV. Lajos, francia király szeretője, Madame Pompadour. Ő aztán igazán tudhatta, hiszen ha a krónikák nem ámítanak – miért tennék? –, bájból és buborékos borból egyaránt kijutott neki.
Ha hiszünk a mítosznak, akkor elfogadjuk, hogy a pezsgőt egy világtalan bencés szerzetes, bizonyos Dom Pérignon találta fel a XVIII. században.
A legenda szerint a barát, miután először ízlelte a pezsgést, hangos szóval hívta oda testvéreit: – Csillagokat iszom! Még az is lehet, hogy így történt. Azt is tudnunk kell azonban, hogy a habzóbor áldásos hatásait már a Champagne vidékére borkultúrát telepítő rómaiak is ismerték. Pérignon barát korában viszont éppenséggel hibának számított, ha a borban szén-dioxid jelent meg. A buborékokat a franciák közönségesnek, s az angolok italához, a sörhöz valónak gondolták. Mindenesetre 1715-re, amikor a jó Pérignon visszaadta lelkét az Úrnak, a habzóbornak már igen nagy kultusza alakult ki.
A szerzetesrendek a középkor óta gyakorolják borkészítő tevékenységüket, így aztán nagy rutinra tettek benne szert. A nedűt nemcsak szertartásaikhoz használták fel, hanem kereskedtek is vele. Pérignon atya pedig azt a feladatot kapta rendbéli elöljáróitól, hogy virágoztassa fel a champagne-i Hautvillers apátságot. Mint jó üzletember, elsőként a pincét tette rendbe. Nagy ötlete a gazdaságban termő különböző szőlőfajták összekeverése volt, egy, a korban teljesen ismeretlen eljárás. Elkészült hát a cuvée.
(folytatjuk)
