2012. 04. 06., péntek, 06:51
Ott tartottunk a Bacardi történetében, ahol a nyugodt szivarfüstöt a vad torkolattűz váltja fel.
A XIX. század végén Kuba megérett a függetlenedésre, és mivel Spanyolország erről másképp vélekedett, ebbéli elképzelésének fegyverekkel adott nyomatékot a sziget lakossága. A kubai felkelőket csapattestekkel és szép szóval is támogatták a szomszéd amerikaiak. A harcok elcsendesülésével aztán a fáradt szabadságharcosok összekoccintották kólával és gyümölcslével felöntött rumos poharaikat. Megszületett a Cuba Libre.
Az immár független Kubában működő Bacardi az új század hajnalán terjeszkedésbe fogott. Palackozóüzemet nyitottak Barcelonában és értékesítési központot New Yorkban. A kubai rum meghódította a világot. Csak éppen szülőhazájából kellett elmenekülnie. Az 1959-ben hatalomra jutó Fidel Castro ugyanis államosította, és lefoglalta a havannai lepárlót. Pepin Boschnak, a cég akkori vezérigazgatójának éppen csak sikerült épségben távoznia a világszerte jól csengő márkanévvel együtt. A Bacardi előbb a Bahama-szigetekre, majd Bermudára volt kénytelen költözni. Csoda-e, hogy Bosch úr eztán bosszút forralt a Castro-klán ellen?
Nem is akármilyet. Egy nemrégiben megjelent könyv szerint Pepin Bosch nagyobb összeggel támogatta a CIA-t, egy Castro elleni akció előkészítésében. A harc ezzel sem ért véget, és azóta is folyik a tárgyalótermekben, illetve a gyomrokban. Kubát még mindig Castroék vezetik, évente 78 millió eladott hordóval viszont a Bacardi lett a világ legjobban fogyó töményitala. Mondhatjuk, hogy az állás döntetlen.
(jövő héten újabb palack finomsággal folytatjuk)
