2012. 03. 23., péntek, 18:01
1820-ban egy tizenöt esztendős siheder, bizonyos John Walker szomorú arccal lépte át az atyai hagyatékból vásárolt vegyesboltjuk küszöbét, hogy megkezdje első munkanapját.
Aki tartott már valaha a kezében Johnnie Walker whiskyt, az talán tudja: a címkén éppen ezt az évszámot tüntették fel, mint a szeszfőző alapítási évét. Szóval 1820-ban nagy dolgok voltak készülőben a dolgos skóciai Kilmarnock városában. A kis John egy csepp whisky-t sem főzött életében, sétáló alakja, és a világszerte ismert logó képviselte ízvilág azonban évszázadokra feledhetetlenné tette a nevét.
Skóciába a barbárokat térítő keresztény szerzetesek hozták el a lepárlás titkát. A gazdálkodó skótok korábban is ismerték ugyan az árpa, élesztő és víz áldásos keverékét – úgymint sört – azonban az égetéssel új horizontok nyíltak számukra, noha a középkorban jobbára csak gyógyítási célokra használták az akkoriban életvíznek nevezett tömény szeszt. Aztán idővel – hiszen betegségük során mind többen kóstoltak bele az életvízbe – a whisky egyre szélesebb körben vált ismertté a skótok körében, majd fokozatosan életmódjuk részévé lett.
A XVII. század közepétől pedig, amikor is az angol monarchia bekebelezte Skóciát, egyenesen adófizetési kötelezettségük és megélhetésük alapkövévé vált. Attól kezdve azonban, hogy az angolok is rákaptak az ízére, és egyre többet akartak belőle megkaparintani, felvirradt a skót égen az illegális szeszfőzés és a csempészet napja. Az angol adószedők rászedése afféle nemzeti sporttá nőtte ki magát. A szeszfőzők kisvárosi boltosoknak kínálták terméküket. Pont olyanoknak, amilyen az ifjú John Walker is volt.
(folytatjuk)
