2024. 06. 30., vasárnap, 13:00
A tunguszkai esemény a történeti kor máig legnagyobb kozmikus eseménye. Megannyi állatot égetett hamuvá és hatalmas erdős területet tett a földdel egyenlővé.
A tunguszkai esemény egy kozmikus jelenség volt a Föld légkörén belül. 1908. június 30–án reggel, helyi idő szerint 7 óra 13-kor Szibéria középső részén az Alsó-Tunguszka és a Léna folyó között egy égitest a légkörbe lépett, majd tűzgömbbé vált, aztán felrobbant. Délkelet felől északnyugat felé haladt. Viszonylag lapos, 5–22 fokos szögben süllyedve 4–500 kilométert tett meg, majd mintegy 6–8 kilométer magasságban felrobbant.
A robbanás helyszínén legelő állatokat hamuvá égette, 30 kilométeres körzetben pedig minden fát gyökerestül kitépett. A hangrobbanás a 65 kilométerre lévő Vanavara település házainak ajtajait, ablakait betörte. Vanavara közelében 80 km sugarú körben letarolta a tajgát, a helyszíntől 500 kilométerrel távolabb közlekedő transzszibériai vasútvonal utazóközönsége is szokatlanul világos fénycsóvára lett figyelmes, ugyanakkor erős rengést is érzékelt. A robbanás energiáját 10–20 megatonna TNT robbanási energiájával egyenértékűre becsülik.
A szemtanúk szerint közel Nap-fényességű volt a jelenség, melyet 200 kilométerről is lehetett látni. Többek szerint a legnagyobb fényesség az objektum felrobbanása után percekkel jelentkezett. A robbanás által kiváltott elektromágneses sugárzás körülbelül 50 kilométer távolságig a szemtanúk bőrét is megperzselte, azt forrónak érezték.
A lökéshullám az embereket mintegy 60 kilométeres távolságig ledöntötte a lábukról, 500 kilométerről még félelmetesen hangosnak írták le. Meteorológiai obszervatóriumok az egész Földön észlelték. A földrengéshullámok a Richter-skála szerinti 4,5–5-ös értéket értek el.
Az irkutszki geomágneses obszervatóriumban a Föld mágneses terének háborgásait észlelték. A jelenség az esemény után 5–6 másodperccel kezdődött, és pár óráig tartott.
Becslések szerint körülbelül 1 millió tonna por jutott a Föld légkörébe, ez nagyságrendileg az ott eredetileg lévő por mennyiségével azonos. Az esemény után egy héttel Észak-Amerikában a légkör átlátszósága leromlott, ezt szintén okozhatta a légkörbe került por, bár ez utólag nehezen bizonyítható.
A felső légkörbe nagy mennyiségű nitrogén-oxid jutott, amely károsította az ózonpajzsot, a terület fölött az ózonkoncentráció csökkenése elérhette a 30%-ot.
A robbanás epicentrumától 20-40 kilométeres koncentrikus körben körülbelül 8 millió fa dőlt ki. A legbelső 4–5 kilométeres zóna a Távíró-erdő elnevezést kapta, ugyanis itt a fatörzsek egy része állva maradt, de a távíró-póznákra hasonlítva az ágaik leégtek vagy leszakadtak. A tudósok azért is gondolják viszonylag lapos szögűnek az objektum pályáját, mert a robbanás okozta pusztítás alakja lepkeszárny alakú. A lökéshullám a terület széléig mintegy 100 másodperc alatt ért el. A ki nem dőlt fák is pár éven belül elpusztultak. A fák részben elégtek, ezt a hősugárzás és maga a robbanófelhő okozta.
A természetes élővilág fejlődése először 4–5 évre lelassult, majd felgyorsult. A robbanás érintette területen és az objektum feltételezett pályája mentén a mutációk gyakorisága megnőtt, a radioaktivitás és az élőhely gyors megváltozásának köszönhetően.
A felrobbant objektumot nem sikerült teljes bizonyossággal azonosítani, a szakemberek szerint valószínűleg egy üstökös darabja lehetett. Annak ellenére, hogy a történeti korokban a Földet ért legnagyobb hatású kozmikus jelenség volt, a tunguszkai esemény okának kiderítésére, nem kis részben távoli és elzárt helyszíne miatt, nagyon kevés figyelmet fordítottak. A Szovjetunió felbomlása után a terület viszonylag szabadon látogatható, így a jelenség kutatása felgyorsult.
Mára a pleisztocén–holocén korban történt becsapódási esemény okát is egyre többen a Tunguz eseményhez hasonló történésnek tartják.
