2024. 03. 07., csütörtök, 10:55
Jelentősen bővült a kínálat a Balatonnál, miközben az ingatlanárak helyben toporognak, aminek első jelei már 2022 nyarán láthatóak voltak, a tendencia azóta egyre erősebb – összegezte Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A balatoni régiót lendületben tartja, hogy az elmúlt két-három évben rengeteg ingatlanfejlesztés indult.
Mind az északi, mind pedig a déli parton 10-20 százalékkal közötti mértékben bővült a kínálat, az elmúlt egy évben pedig az árak is csökkentek reál értelemben véve. A déli parton nominális értelemben véve is csökkentek az árak – mutatott rá az ingatlan.com vezető szakértője.
Az egy évvel ezelőtti és az idei első két hónap adatait összevetve az látszik, hogy mind a déli parton és környékén, mind az északi parton, sőt, a Kis-Balaton környékén is nőtt az érdeklődés: 13-23 százalékkal többet regisztráltak, kevesebb csak az északi part környéki, azaz nem tóparti településeken volt.
Az árak 2018 után „kilőttek”, a koronavírus-járvány idején pedig még jobban drágultak a tó környékén a nyaralók. Szerencsés egybeesés, hogy a legnagyobb ívű árnövekedés közben a tulajdonosok aktívan tudták használni a balatoni ingatlanjaikat, a karantén idején sokan oda is költöztek. Most meg vissza, többségében a fővárosba és agglomerációjába.
A kínálatbővülést magyarázza, hogy most realizálni akarják a befektetésen elért hozamot az eladók, akik olcsón jutnak forráshoz így. Azok a vállalkozók pedig, akik cégük nyereségét balatoni ingatlanba fordították, a megváltozott piaci környezetben banki hitelt nem akarnak felvenni, olcsóbb finanszírozási lehetőséget pedig ebben találnak.
A legtöbb eladó ingatlant Siófokon hirdetik, szám szerint most is mintegy 2,5 ezret, pontosan annyit, mint egy évvel korábban. Miközben minden második déli-parti eladó nyaraló siófoki, a második legnagyobb piacot Keszthelyen, a harmadik legtöbb eladó nyaralót pedig Balatonfüreden találjuk.
Érdekes, hogy míg Siófokon nem nőtt a kínálat, Keszthelyen például nagyot ugrott, a tavalyi 563 helyett egy évvel később már 737 hirdetés volt aktív, és Balatonfüreden is 530 helyett most 620 eladó ingatlan között válogathatnak a vevők.
A Balaton környékén az első két hónapban látványosan nagyobb a kínálat, mint egy éve: most 9470 eladó nyaraló van a piacon a tavalyi 8347 helyett.