2023. 10. 12., csütörtök, 19:55
A legtöbben azzal a panasszal fordulnak fogorvosukhoz, hogy vérzik az ínyük, esetleg fáj is, holott a duzzadt állapot szintén lényeges panasz, melyet fontos lenne megemlíteni. Ez ugyanis ínygyulladásra utal, amely nem csupán egészségügyi, hanem esztétikai probléma is.
Hogyan vehető észre?
Mindenképpen gondolkodjunk a megelőzésben, vagyis a rendszeresen beiktatott szájhigiéniai kezelések létfontosságúak. Javasoljuk a Budapest Dental prémium fogkőeltávolítás csomagját, ezáltal elejét vehetjük a fogkövek és plakkok okozta ínygyulladásnak.
Gyermekeknél a váratlanul megjelenő duzzanat általában szájüregi fertőzésre utal, ez esetben se halogassunk, kérjünk mielőbb segítséget.
Felnőttek esetében a vérző, gyulladt állapot mellett tapasztalható kellemetlen szájszag is, az ínygyulladás érinthet egy-egy fogat, de kiterjedhet egyszerre több területre is, generalizáltan.
A kiváltó ok javarészt a plakkokban és a fogkövek felületén lévő baktériumok, ugyanakkor a kórokozók megbújva is jelen lehetnek, például a helytelenül készített tömések réseiben, illetve a koronák széli részénél lévő résekben. Ilyenkor ez mindenképpen egy folyamatos irritációt jelent az íny számára, így semmiképp sem szabad tartósan “kezeletlenül” hagyni
A háttérben meghúzódó okok közé tartozhatnak bizonyos betegségek is, mint diabétesz, vérképzőrendszeri kórképek, de akár bárányhimlő is. Egyes gyógyszerek szintén kiválthatnak ínygyulladást.
Kezelési lehetőségek
Már néhány alapvető tanács megfogadásával is rengeteget tehetünk a gyulladás kialakulása ellen. Gondolunk például a helyes fogmosási technika elsajátítására. Bármily meglepő is, nagyon sokan helytelenül végzik, az erőteljes sikálással kárt tehetünk az ínyben, ehelyett a körkörös gyengéd mozdulatokra kell törekedni.
Egy másik kritikus pont a fogközök nem megfelelő megtisztítása, itt ugyanis könnyen megmaradhatnak az ételmaradékok, lepedékek. Ehhez speciális fogköztisztító kefét és/vagy fogselymet célszerű alkalmazni.
Járjunk el negyedévente vagy félévente fogkőleszedésre, ugyanis a profi szájhigiéniai kezelés jelenti az első lépést a megelőzésben.
További lehetőségeink az Antimikrobiális Foto Dinamikus Terápia, amely során gyógyszermentesen történik a rezisztens kórokozók eltávolítása. A Vektor Terápia a fognyaki terület gondos megtisztítása, illetve lesimítása céljából javasolt.
Előrehaladottabb esetekre
Mély tasakok meglétekor, amikor már súlyosabb a fogágybetegség indokolttá válhat a mélytisztítás kürettálással. Szintén javasolt a Parodontális Lézer kezelés, mely egyúttal biostimulatív befolyású és támogatja a szövetek regenerációját.
Az első lépés mindig a konzultáció, melynek keretén belül döntés születhet a legoptimálisabb terápia kapcsán.