támogatott tartalom Az ötvenedik - Túrák és teljesítmények ünneplése

2023. 06. 29., csütörtök, 09:47

A végtelennek tűnő esős hetek után eljött végre a nyár. Igyekszünk kimozdulni, kilépni a mókuskerékből. Kortól függetlenül szükségünk van mozgásra és társaságra. A következő történetben egy társaság túrázásról olvashatunk a Mecsekben. Megéri keresztül-kasul bejárni azt a hegyet is!

A júniusi első hétvége szokás szerint a túrázásé, ezért aztán Marika már egy héttel előbb eltervezte az útvonalat, átnézte az időjárás előjelzéseket és Messengeren elküldte a tervet a csapatnak. Rendszeresen vezetett naplót, feljegyezte a megtett kilométereket, a teljesített szakaszokat. Már nyolc éve túráznak együtt a régi évfolyamtársakkal, amióta a Bánáti Bazsarózsa túrán teljesen véletlenül találkozott a három lánnyal, akikkel régen együtt járták a Mecsek lankáit.

Persze már igazán nem nevezhették magukat lánynak, hiszen már tizenhét év elmúlt a főiskola befejezése óta, családjuk van, élik a normál átlagéletet, de azért egymás közt csak lányoknak titulálják magukat. A csapat programjait általában Marika állította össze, de a részleteket már együtt szervezték, évek óta jobbnál-jobb kirándulásokat töltöttek együtt. Legtöbbször négyesben kirándultak, de sokszor csatlakozott a társasághoz férj vagy gyermek is.

Fotó: https://www.pexels.com/photo/crop-senior-couple-holding-flowers-in-park-4148997/Jó hangulatban teltek a közös órák, sok vidám nap gyarapította emlékeiket. Mindannyian a Mecsek szerelmesei voltak, sok túrát tettek ugyan más vidékeken is, de közös véleményük az évek során sem változott, a legkellemesebb útvonalakat itt találták meg. Közös barangolásaik kezdetén Éva hozott egy kis könyvet, amelyben szinte az összes mecseki túraútvonal részletesen le volt írva, szép képekkel illusztrálva mutatta be a látnivalókat, mesélt a különböző helyek történetéről, érdekességeiről.

Elhatározták a könyv megismerése után, minden fejezetét végig fogják járni. Ötven könnyebb kirándulást és tíz keményebb, nagyobb igénybevételt igénylő túrát tartalmazott, bemutatva a Mecsek minden szépségét. Nem tartották a könyvben felsorolt túrák sorrendjét, hangulatuknak, erőnlétüknek megfelelően válogattak a célok között. Többször iktattak be más vidékekre vezető kirándulásokat is, ezekre általában a családtagok is elkísérték őket. Az évek alatt nagyon jó baráti társasággá kovácsolódtak össze, névnapokat, születésnapokat tartottak közösen.

Miután elküldte a túratervét a többieknek, szokás szerint mindenki visszajelezte tud-e jönni és kivel jön. A visszajelzésekből kiderült, mind a négyen ott lesznek, plusz két férj és három gyerek. Tehát kilencen teszik meg most ezt az utat a Babás-szerkövekhez.

Ahogy lapozgatta a naplóját, számolni kezdte a könyv alapján szervezett mecseki túráikat, rádöbbent, pontosan az ötvenedik javasolt útvonalhoz érkeztek el.

Persze volt olyan, amit már többször megtettek, például a Rotary körsétányt vagy az Óbánya túrát, de minden fejezetet csak egyszer figyelembe véve a mostani az ötvenedik!

Marika elhatározta magában, ezt meg kell ünnepelni, valahogyan emlékezetessé kell tenni ezt az alkalmat. Valamilyen kis ajándékkal kellene meglepni a társakat, olyannal, amit hasznossá tehetnek túrázásaik során, de azért nem nagyon terheli meg a bukszáját. Pihenő idejében szerette átbogarászni a mobilján az akciós újságokat, mindig talált valami kedvező ajánlatot a háztartás olcsóbbá tételéhez. Eszébe jutott a legutóbbi Rossmann újság online száma, amelyben látott Unisex zoknikat elfogadható áron és a minőségük kiválónak tűnt. Méret is stimmelt, a gyerekek már tinédzserek a két férfi pedig nem tartozik a túlsúlyos kategóriába szerencsére. Érzése szerint ez a kis meglepetés megfelelően jelzi majd a kerek számot, mint egy titkos uniformist viselhetik majd közös útjaik során.

A gyors döntések embere volt, azonnal megrendelte online kiszállítással a kilenc pár Unisex zoknit azonos színben. Egy kis emléklapot is szerkesztett a laptopján, amelyre felírta az ötven mecseki túra megtételének dátumát és a könyvbeli fejezet címét. Úgy tervezte, kinyomtatja a lapokat és a zoknikba rejti őket.

A könyv szerint körülbelül négy órát igényel az út a Babás-szerkövekhez, de a meredek emelkedő és a nehezebb terep miatt Marika legalább hat órával számolt. Ehhez még hozzá kell adni a Patacsra való eljutás idejét és a visszavezető utat is, tehát egy egész napos túra következik.

Június első vasárnapjának reggelén Marika izgatottan várta a társaságot a buszpályaudvaron, megérkezésük után mindenkit végig kérdezett, tudja-e milyen jeles alkalom a mai. A társaságban csak egyedül vezetett naplót, ezért senki nem tudta miről lehet szó. Amikor már feladták a találgatást Marika elmondta a kerek ötvenes szám történetét.

A lányok egyszerre kiáltottak fel: valamivel meg kell ünnepelni ezt a teljesítményt! 

Ekkor Marika boldogan vette elő hátizsákjából a kis csomagokat, meleg öleléssel adta át társainak az apró ajándékot.

Ezeket olvasta már?