10 találat
A mesterséges világítás jelentősége bel- és kültéren
A fény mint természeti jelenség ősidők óta lenyűgözi és élteti az embereket, hiszen a Nap hiányában nem létezne földi élet, tűz nélkül pedig nem...
Utcai lámpákat szereltek a Búzavirág utca és a Lidl áruház közötti sétányra
Nem kell sötétben botorkálni a boltba.
Rövid időre felgyulladtak csütörtök délután az adventi fények
Kipróbálták ugyanis az égősorokat, hiszen a hétvégén már megkezdődik az adventi időszak, vasárnaptól pedig ünnepi díszbe öltözik a...
Idén március 27-én lesz a Föld órája
A kezdeményezéshez csatlakozókat arra kérik, hogy aznap 20 óra 30 perctől egy órára kapcsoljanak ki otthonukban minden elektronikus berendezést, és...
Fényszennyezés-csökkentő közvilágítás készült Bárdudvarnokon
A közvilágítás fényszennyezésének csökkentését szolgáló fejlesztést hajtott végre a Somogy megyei Bárdudvarnokon az ELTE és az E.ON.
A magyar otthonokban használt izzók negyede már LED-es
Az unióban 2020 után hagyományos izzók már nem kerülnek forgalomba. A szerencsére addig is egyre nagyobb teret nyerő korszerű LED-izzók 90...
Díszes házakkal, ablakokkal várják az ünnepet a kaposváriak
A városban sétálva, autókázva számos csilivili házat, teraszt, ablakot lát az ember. Elindultunk tehát egy fényképezőgéppel. Visszatérő az erkélyen...
Újból fényben úszik a belváros
Advent első vasárnapján, a hagyományokhoz híven újból felkapcsolták az ünnepi világítást Kaposváron. A korábbi évekhez hasonlóan idén is ünnepi műsor...
Stroboszkóp segít a buliba indulóknak
Aki éppen diszkóba igyekezett vagy nem ért oda, most már az utcán is ráhangolódhat a fílingre. A Füredi út egyik LED-es fényforrása ugyanis villogó...
Új világítást kap a Szent Péter bazilika
Fényesebb és takarékosabb világítást kap péntektől a Szent Péter bazilika homlokzata és kupolája - jelentette be hétfőn a Vatikán.