16 találat
Lehet, hogy újra lesznek árstopok
Ennek a lehetőségét Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter vetette fel, ugyanis egyre magasabb itthon az élelmiszerinfláció.
A kormány felhívására szerdától ismét csökkent a benzin és a gázolaj ára
Ezen a héten már kétszer csökkentette az üzemanyagok árát a Mol, és ezzel együtt több kereskedő is – így karnyújtásnyira kerültünk a régiós...
Év végéig még biztosan lesznek kötelező akciók a boltokban
A Magyar Közlönyből kiderült, három intézkedés hatályát hosszabbította meg a kormány.
Felére csökkentették az élelmiszerek inflációját a kormányzati intézkedések
Erről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélt egy rádióinterjúban. Kitért arra is, hogy leginkább a zöldségárak csökkentek, például az étkezési...
Augusztus 1-jével megszűnik az élelmiszerárstop Magyarországon
A kormány legfrissebb döntéseit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be.
Több, mint 1 milliárd bírság az árstop óta
Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok,...
„Kötelező akció” az infláció ellen
További eszközöket vezet be a kormány az infláció csökkentése érdekében. Egy újabb ilyen, a kötelező akció.
Gulyás Gergely: elengedhetetlenül szükséges a vezetékrendszer felújítása
A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszámolt a csütörtöki kormányinfón, hogy marad a rezsicsökkentés, illetve kiderült az is, milyen...
Szentkirályi Alexandra: nincs kibúvó az árstopszabályok alól
Múlt héten tartottak ellenőrzéseket az üzletekben, és volt, ahol nem volt megfelelő mennyiségű készlet a hatósági áras élelmiszerekből, illetve az is...
Meg kellene tervezni az élelmiszer-árstopok kivezetését a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint
Több érvet is felsoroltak emellett, és úgy látják, tavasz végétől, nyárelejétől lehetőség nyílhatna az árstopok eltörlésére.