26897 találat
Magyar fejlesztés segíthet az EU-tagállamokban kiadott diplomák digitális tárolásában
Ezt a Gábor Dénes Egyetem közölte az MTI-vel.
Mindig legyünk körültekintőek, amikor vasúti átjáróban megyünk át
Ezt kérte a MÁV-csoport vezérigazgatója, miután idén már 14 vasúti átjárós baleset történt.
Fontos meccset veszített el a KVK a Szentes ellen
A vereség miatt kicsit nehezebb lett a kaposvári pólósok helyzete a nyolc közé jutás szempontjából, de a "küldetés" nem lehetetlen így...
Alapszakasz-győztes a KKK
A somogyiak három fordulóval az alapszakasz vége előtt a a BKG Prima Akadémia elleni győzelemmel biztosították be elsőségüket.
Ezúttal nem volt telitalálat az ötös lottón
A négyes viszont 2,5 millió felett fizetett.
Ferenc pápa vasárnap elhagyja a kórházat, és visszatér a Vatikánba
A pápa kigyógyult a kétoldali tüdőgyulladásból, de nem épült fel teljesen.
Nyert a Rákóczi az MTK II. ellen
A kaposvári zöld-fehérek 3-0-s győzelmet arattak az NB I-ben szereplő fővárosiak tartalékcsapata ellen szombaton délután.
Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel
Az egyszülős családok 80 százalékában az édesanya tölti be a családfő szerepét, de több mint 64 ezer családban az édesapa neveli egyedül a...
Még mindig a televízióban bíznak leginkább a magyarok
Az NMHH kutatása szerint a kifejezetten politikai hírek esetében is őrzi vezető helyét a televízió: a lakosság harmada tartja a...
Karbantartás miatt korlátozottan érhetők el az MVM online felületei a hétvégén
Vasárnap este hat órától már mindegyik felületük a megszokottak szerint működik majd.