122 találat
15 éves betörőt fogtak el a siófoki rendőrök
Pár órán belül elfogták azt a férfit, aki egy nagyberényi házba próbált meg betörni kedd délelőtt.
Két, jogsi nélküli ittas sofőrt fogtak el a rendőrök 24 óra alatt
Az egyenruhások két ittas, jogosítvány nélkül közlekedő sofőr ellen indítottak eljárást hétfőn.
Új rendszámot szerelt az autójára
Összetört autójának rendszámát tette át egy másik kocsira a 21 éves férfi.
Kamera rögzítette, ahogy összefirkálta a balatonfenyvesi vonatkocsit
Az eddig még ismeretlen tettes tavaly decemberben összefestett egy vasútkocsit Balatonfenyvesen, a héten elkapták a rendőrők.
Ellenőrzés során bukkantak a körözött személyre
A körzeti megbízottak péntek délután Siófok belterületén ellenőriztek egy 20 éves balatonszabadi lakost, akit korábban köröztek.
Lopott, majd fejbe dobta a biztonsági őrt
Az egyik Berzsenyi utcai üzletben egy vásárló a ruházatába rejtett élelmiszerrel próbált meg távozni csütörtök délután, azonban a biztonsági őr...
A Kaposból, búvárok segítségével került elő a széf
A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya betöréses lopás bűntette miatt folytat eljárást egy helyi férfivel szemben. Az akkor még ismeretlen...
Nem fizette ki a bírságokat, körözést adtak ki ellene
Szabálysértési eljárás végrehajtása érdekében adtak ki elfogatóparancsot egy pusztakovácsi férfi ellen, akit péntek délután igazoltattak lakóhelyén,...
Több mint félmillió forintot csalt ki az áldozataitól
A nagyatádi rendőrök egy 40 éves pécsi férfit vettek őrizetbe szerda délután, aki több mint 500 ezer forintos kárt okozott az interneten hirdetett...
Unokázós csalót fogtak Kaposváron
A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás miatt indított eljárást szerdán. Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen elkövető...