44 találat
Ma van a békéért küzdő írók világnapja
1984 óta március 3-án tartják A békéért küzdő írók világnapját, amit az írók egyik legjelentősebb nemzetközi szövetsége, a Nemzetközi Pen Club hívott...
A béke mellett tették le a voksukat a kaposváriak
„Megerősítést kaptam a kaposváriaktól, hogy jó irányba haladunk, de még nem dőlhetünk hátra!” – összegezte Szita Károly Facebook-oldalán a kaposvári...
Ferenc pápa a szentföldi harcok leállítását és a kétségbeejtő humanitárius helyzet megoldását sürgette
A szentföldi harcok leállítását, a kétségbeejtő humanitárius helyzet megoldását és a közel-keleti konfliktus tartós rendezését sürgette Ferenc pápa...
Továbbra is a béke és a biztonság fenntartása a legfontosabb
A kormány ezután is mindent megtesz, hogy Magyarországon megmaradjon a béke és a biztonság - jelentette ki a kormányszóvivő szombaton.
A békéről tárgyalt Novák Katalin és Ferenc pápa
Immár negyedik alkalommal találkoztak a felek, az egyházfő ismét köszönetet mondott a magyaroknak.
2400 település támogatja Szita Károly békepárti nyilatkozatát
Jelentős sikert aratott a kaposvári polgármester békepárti nyilatkozata, ugyanis a települések közel háromnegyede igazolta vissza, hogy az...
Szita Károly: a magyar falvak és városok csak akkor tudnak tovább fejlődni, ha végre béke lesz
Kaposvár polgármestere elküldte az ország összes polgármesterének az Országgyűlés által már elfogadott békepárti határozatot és felkérte őket, hogy...
Szita Károly: erősítsük meg Magyarország békepárti álláspontját!
Ugyan megérti az energiaárakkal kapcsolatos aggályokat, ám nem kíván változtatni az eddigi szankciókon az Európai Bizottság, ezért Kaposvár...
Államtitkár: bízunk abban, hogy a 2023-as esztendő elhozza a békét Európába
A 2022-es év a nemzetpolitikában a cselekvő nemzet éve volt - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán...
A kaposváriakért tartottak szentmisét a székesegyházban
Varga Péter atya szentmisét tartott a kaposváriakért és a békéért csütörtök este a Nagyboldogasszony-székesegyházban - erről Szita Károly...