17 találat
Ősszel felpörögnek a GINOP pályázatok
Somogy Megyébe 80 milliárd, Kaposvárra 30 milliárd forint érkezhet a Gazdaságfejlesztési és Innovatív Operatív Program keretében, hangzott el...
Kaposvár iparáról...
Tudta-e, hogy Gerő Ernő miniszter 1949. december 19-én jelentette be az ötéves tervet, s ennek keretében, a fonoda építésével kezdődött meg...
Új munkahelyek az ipari parkban
Kezdetben 70, öt éven belül pedig a tervek szerint 200 kaposvári családnak biztosít megélhetést a keleti ipari parkban átadott üzem. Az ipari...
Vidékre csábulnak a cégek Budapestről
Pest megyében egyre nehezebb pályázati pénzekhez jutni, mert a régió már meghaladta az Unió átlagát. A vidék vonzerejének növelésére 47 szabad...
Kereskedelmi attasék Kaposváron
A befektetési lehetőségekről tájékoztatta a városba látogató kereskedelmi diplomatákat Kaposvár polgármestere csütörtökön délelőtt – értesítette...
Járműfejlesztő központ épül Somogyváron
Somogyváron egy volt termelőszövetkezeti majorban repülőgép, űr- és földi járművek fejlesztését szolgáló technológiai központ, valamint...
Nőtt a GDP
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Ecostat gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2011. negyedik negyedévében 1,4...