Garázdaság miatt körözték, elcsípték a rendőrök
2020. 03. 06., péntek, 16:10Garázdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot egy ádándi lakos ellen.
Garázdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot egy ádándi lakos ellen.
Tartalmas képsorokon mutatják be a közlekedési központ jelenleg zajló munkálatait.
Somogy megyében - a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése alapján - február 24. és március 1. között a teljes populációra kivetítve 560...
Az irodalmi, művelődési, társadalomtudományi kiadványsorozat 31. részét a Takáts Gyula Emlékházban mutatták be csütörtök délután.
Érdekes, szemet gyönyörködtető kiállítás nyílt csütörtökön a Petőfi Emlékkönyvtárban.
A pénteki eső után egy erősen felhős szombat, majd egy nyugodt vasárnap következik.
A Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya 2020-ban is a megye teljes területén ellenőrzi a játszótereket a gyermekek biztonsága...
A buszok 2020. március 9-én állnak meg ott először.
Eredményes ügyészi fellebbezés alapján tartóztattak le egy rablással, illetve egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit, akiknek korábban...
Magyarország felkészült a koronavírusra, és mi, kaposváriak is tesszük a dolgunkat - mondta péntek reggeli interjújában a Rádió Moston Szita...
Az Agrárminisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a szőlőültetvények megvédéséhez. A támogatási program...
A mediterrán ciklon fátyolfelhőzetén megtörő holdfény okozta a látványos légköroptikai jelenséget.