Elismerő kitüntetéseket adtak át a Somogy Megyei Kormányhivatalban
2021. 10. 19., kedd, 13:33Kedd délelőtt átadták a "Somogy Megye Védelemért" díjakat a Somogy Megyei Kormányhivatal épületében.
Kedd délelőtt átadták a "Somogy Megye Védelemért" díjakat a Somogy Megyei Kormányhivatal épületében.
Három kollégája segített neki.
Ismét benépesült a Kecelhegyalja. Nem véletlen, hisz ezen a hétvégén a legkisebbek szálltak nyeregbe. Az átlagéletkor alig érte el az 5 évet, de a...
Egy idős férfi veszítette életét.
Somogy megyében 21 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában.
A berzencei határon szeretett volna belépni Magyarországra, a rendőröknek azonban feltűnt, hogy egy kamu osztrák vízumot kaptak tőle.
Csurgón ház égett, Gigén a kémény mellett a tető, Tabon pedig a kukoricatábla és a tarló.
Kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken is lehet vért adni a kórháznál.
A siófoki rendőrök október 17-én fogták el K. Mihályt, aki ellen kábítószer-birtoklás miatt volt érvényben elfogatóparancs.
Elrendelte a letartóztatását a Kaposvári Járásbíróság a 37 éves zalaegerszegi asszonynak.
Megdöntötte az eddigi életműrekordot Vaszary János San Remo című festményének 160 millió forintos leütési ára a Virág Judit Galéria 67. őszi...
"Ezerarcú Kaposvár", ez a pályázatuk elnevezése, melyre természet, ember vagy épület kategóriában várják amatőr fotósok fényképeit.