Quantcast

Június 20-án startol a főszezoni menetrend

2026. 06. 08., hétfő, 15:35

Sűrűbb indulás és több férőhely, új járatok, kedvezőbb árazás és megerősített készenlét.

Idén június 20-án indul és augusztus 30-ig tart a nyári főszezon a MÁV-csoportnál. A vakáció ideje alatt sűrűbb indulással és nagyobb kapacitással közlekednek vonat- és autóbuszjáratok is. Bővülnek az eljutási lehetőségek Budapest és a Balaton között, de a tó térségébe nyáron több vonat és buszjárat indul a Dunántúlról, illetve Észak-, Kelet- és Dél-Magyarországról is. A kerékpárszállítás minden vonaton elérhető, és mind az északi, mind a déli partra rendszeresen indulnak vonatok nagy kapacitású bringaszállító kocsival. Az Utasellátó étkezőkocsi-szolgáltatását a déli, a bisztrószolgáltatást pedig az északi parton vehetik igénybe az utasok. A kiemelt balatoni vonatokra – minden InterCity és expresszvonatra – távolsági utazás esetén a helyjegy váltása kötelező! A helyjegy váltása az országbérlettel vagy Magyarország24 napijeggyel utazók számára is kötelező a kijelölt szakaszokon. Bicikliszállítás esetén a kerékpárjegy mellé minden balatoni vonatra kerékpárhelyjegy váltása is szükséges, ezért kerékpár szállítása esetén is érdemes előre megvenni a jegyeket, hogy a kiválasztott járaton legyen lehetséges az utazás. A MÁVPlusz alkalmazásban 15%-kal olcsóbban lehet menet- és helyjegyet, valamint kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet is váltani. A nagyobb csoportokat, kerékpáros társaságokat arra kérik, hogy legalább egy héttel jelezzék előre utazási szándékukat a MÁV-csoport csatornáin, hogy biztosítani tudják számukra a szükséges férőhelyeket. A főszezoni járatokról minden fontos információ, térképes segítség egy helyen elérhető a MÁV-csoport honlapján, erre a linkre kattintva.

Az idei nyáron a kapacitások maximalizálása mellett a menetrendi stabilitás érdemi javítását tűzték ki célul a Balatonnál. Maradnak a jól bevált, megszokott balatoni járatok, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján alakítottak is a kínálaton: egyrészt azért, hogy csökkentsék a meghibásodások jelentette kockázatokat, illetve pár túlságosan hosszú útvonal ne okozzon késéseket a Balatonnál. Ha a szükség úgy kívánja, a Balatonra tartó FLIRT és KISS motorvonatok Budapest és Székesfehérvár között a 160 km/h-s maximális pályasebességet is ki tudják használni, ezzel is javítva a menetrendszerűséget.

A járművek valós komfortfokozatához igazították az árazást, és célzottan fejlesztették a fedélzeti vendéglátást. A turisztikai főszezon kiszolgálása évről évre a hazai közösségi közlekedés egyik legösszetettebb szervezési feladata, amelyet idén a budapesti hálózat szűk keresztmetszetei (déli körvasút építése) is nehezítenek, de a közvetlen országos kapcsolatok továbbra is megmaradnak.

A déli partra utaznak többen, nekik is készülnek újdonságokkal
Évtizedes tapasztalatok alapján a déli parti településekre irányul a balatoni utazások jelentékeny többsége.  Az ideutazóknak is kedvező, hogy a Budapest és Székesfehérvár közötti 160 km/órás pályasebesség részleges kihasználása stabilabb menetidőket tesz lehetővé, amihez egy új, a tényleges szolgáltatási színvonalon alapuló, egyszerűbb árazási és kategóriarendszert is bevezettek. A Balaton InterCityk kétóránként indulnak a Déli pályaudvarról Keszthelyre, ezekhez étkezőkocsit is kapcsolnak. A megbízható Vectron mozdonyokkal vontatott IC-k másodosztályú részében 990 forintos, első osztályra pedig 1990 forintos helyjegy váltható.

A Tópart vonatok – tavalyihoz hasonlóan FLIRT motorvonattal, ám már expresszvonatként közlekednek, ezek a járatok bár modernek és légkondicionáltak, nem nyújtanak klasszikus InterCity-komfortot, ezért kedvezőbb, 650 forintos helyjeggyel vehetők igénybe. Aki a nem klímás expresszvonatokat választja, azoknak egységesen 300 forintot kell fizetnie a helybiztosításért. A hétvégék rendszeresen megnövekvő utasforgalmához igazodva két új InterRégió közlekedtetésével, a késő délelőtt  és  késő délután induló InterRégiók segítik a vasárnapi hazautazást, előbbi Fonyód és Budapest-Kelenföld, utóbbi idén meghosszabbított útvonalon, Fonyódtól egészen Győrig teremt kapcsolatot, így átszállás és természetesen kelenföldi állomáson belüli csomagcipekedés nélkül haza lehet jutni például Tatabányára, Komáromba és Győrbe is.

Északi parti járatoknál is lesz finomhangolás
Az észak-balatoni vonalon a legfontosabb feladat a késések csökkentése és a kiszámíthatóság javítása, amit a korábbi sebességkorlátozások  számának csökkentésével és a biztosítóberendezések karbantartásával alapoztak meg. Ennek szellemében a Kék Hullám InterCityk idén egységesen csak Budapest és Tapolca között közlekednek.

A stabilabb, megbízhatóbb vontatást a Déli pályaudvar és Balatonfüred között korszerű TRAXX mozdonyok, Balatonfüred és Tapolca között pedig nagyteljesítményű, dízel Henschel mozdonyok biztosítják. A jobb minőség érdekében az ÖBB-től 8 magas minőségű, elsőosztályú, klímás és kerékpárszállításra is alkalmas személykocsit állítanak fokozatosan forgalomba, ezeken a járatokon már június 15-től.

Szombathely sem marad közvetlen balatoni (északi parti) vonatok nélkül: két pár Tanúhegy sebesvonat köti majd össze a vasi megyeszékhelyet Balatonfüreddel, pótolva a Kék Hullám IC-k útvonalrövidülése miatt kieső kapcsolatokat.  A nyugati medencében pedig mindez egy új, Tapolca és Keszthely között közlekedő napi sebesvonatpárral is kiegészül, amely érdemben javítja az északi és a déli part közötti átjárhatóságot.

Klímás kocsikkal és bisztrószolgáltatással közlekedő IC-k mellett a sűrű parti eljutást a már megszokott Katica InterRégiók és a Vízipók sebesvonatok garantálják a főváros és Balatonfüred között.

Több vidéki város és a Balaton között maradnak a bevált közvetlen vonatok
A nyári főszezoni menetrend különlegességét hagyományosan a vidéki nagyvárosokból induló közvetlen járatok adják, idén is fontos számukra ezek megtartása a pályakarbantartások okozta korlátozások ellenére is. A népszerűséget mutatja, hogy ezeket a járatokat tavaly csaknem 250 ezren választották. Ezt a feladatot ugyanakkor erősen nehezíti, hogy a Déli körvasút építése miatt Budapest-Kelenföld és Ferencváros közötti tartósan egyvágányon lehet csak közlekedni.. Ezen fővárosi szűk keresztmetszet miatt az Aranypart, a Szabolcsi Tekergő, az Aranyhíd és az Ezüstpart expresszvonatok egységesen csak június 26-tól közlekednek majd. A hétvégi és ünnepnapi szezonális járatok, köztük a Vitorlás, a Csabai Tekergő és a Panoráma expresszvonat már a vakáció elejétől, június 20-tól közvetlen eljutást biztosítanak az Alföldről és Kelet-Magyarországról.

A dunántúli nagyvárosokból is mindennap plusz vonatok indulnak a tóhoz: Szombathelyről a Lesence sebesvonatok, és új, közvetlen Balatonfüredig közlekedő Tanúhegy sebesvonatok, Kaposvárról és Pécsről pedig az egész évben közlekedő Fenyves expresszvonatok. A szintén mindennap kétóránként járó, már jól megszokott Helikon InterRégió Keszthelyt köti össze Győrrel.

Ezeket olvasta már?