Három hetük maradt a pártoknak a választási plakátok eltávolítására

2026. 04. 19., vasárnap, 14:14

Bár már túl vagyunk az országgyűlési választáson, a kampány nyomai még mindig sok helyen szembejönnek – plakátok lógnak villanyoszlopokon, hirdetőtáblákon, sőt néhol egészen meglepő helyeken is - írja az MTI.

A jelölteknek és pártoknak azonban nem árt észben tartani: a szabályok szerint a szavazás napjától számítva egy hónapon belül el kell tüntetniük ezeket a kampányanyagokat. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb május 12-ig minden plakátnak le kell kerülnie a közterületekről. A feladat egyértelműen annak a felelőssége, aki kihelyezte – vagy akinek az érdekében kikerült.

Ha valaki nem lép időben, az önkormányzatok is közbeléphetnek: leszedik a plakátokat, a költséget pedig utólag kiszámlázzák.

Sok település egyébként próbált rendet tartani már a kampány alatt is, ezért külön „kampányoszlopokat” állítottak fel. Ezekre a felületekre a pártok ingyenesen ragaszthatták ki a hirdetéseiket, ezzel is visszaszorítva a jól ismert „vadplakátolást”, amikor szinte bárhová felkerülnek a kampányüzenetek.

Most viszont jön a takarítás ideje – néhány hét, és el is tűnhetnek a választási plakátok az utcákról.

Ezeket olvasta már?