2026. 04. 13., hétfő, 08:02
A pártelnök a vasárnap esti eredményvárón azt mondta, a Mi Hazánk a jövőben is folytatja munkáját, és célja, hogy meghatározó politikai erővé váljon.
Mi vagyunk az egyetlen politikai erő, akit nem söpört el a Tisza Párt – jelentette ki Toroczkai László pártelnök, listavezető vasárnap a Mi Hazánk Mozgalom eredményváróján tartott sajtótájékoztatóján.
A politikus arról beszélt: a Tisza a Facebooknak és a mögötte álló globális cégnek köszönheti sikerét, emiatt pedig "a demokrácia állapota rohamosan romlani fog Magyarországon". Szerinte ezt jelzi, hogy a Tisza eredményvárójára nem engedtek be a pártnak "nem szimpatikus" újságírókat, médiumokat.
A Mi Hazánk belátható időn belül a Tisza Párt váltópártja lesz – ígérte Toroczkai László a hallgatóságának, amely üdvrivalgással fogadta szavait.
A politikus köszönetet mondott "józanságukért a gondolkodó magyaroknak", akik rájuk szavaztak, majd arról beszélt, "egészen elképesztő túlerővel szemben", mindvégig tisztességgel, becsülettel küzdöttek a kampány és az elmúlt négy év során.
Felidézte: már jó ideje megjósolták, hogy a választás eredményeként hárompárti parlament alakul, majd arról beszélt, hogy az eredmény megmutatja, a Mi Hazánkon kívül a korábbi törvényhozásban jelen lévő minden más politikai erő "megsemmisült, összeomlott".
A Tisza Párt vissza fog élni azzal az óriási hatalommal, ami ma a kezébe került – mondta Toroczkai László, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idejét hozva párhuzamként.
A legkeményebben ellen fogunk állni akkor, amikor megpróbálják a magyar demokráciát leépíteni – jelentette ki a Mi Hazánk elnöke.