Rekordközeli eredmények után indul az új hajózási szezon a Balatonon

2026. 03. 28., szombat, 14:24

Balatonfüreden nyitották meg a balatoni hajózási szezont, ahol a Balatoni Hajózási Zrt. vezetője a hagyományok megőrzése mellett a folyamatos fejlesztések fontosságát hangsúlyozta.

Megnyitották a balatoni hajózási szezont Balatonfüreden, ahol a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a társaság számára az értékek megőrzése mellett az innováció és a fejlődés is kiemelt jelentőséggel bír.

A szezonnyitó alkalmából a társaság ikonikus hajói vonultak fel a balatonfüredi kikötő előtt. A bemutatón több korszak járművei is megjelentek: a 19. században épült Helka és Kelén, a több mint 110 éves, felújított Jókai nosztalgiahajó, valamint a legújabb, két éve átadott személyhajók és kompok.

A rendezvényen elhangzott: a balatoni hajózás nemcsak közlekedési forma, hanem a térség egységének szimbóluma is. Több felszólaló hangsúlyozta, hogy a Balaton összeköti a településeket, közösségeket és generációkat, miközben természeti és kulturális értékeinek megőrzése közös cél.

A társaság vezetője a tavalyi szezont értékelve arról beszélt, hogy sikerült túlteljesíteni a kitűzött célokat.

Nőtt az utasszám, az árbevétel és az eredmény is: a nettó árbevétel tíz százalékkal emelkedett, az adózás előtti eredmény pedig meghaladta a 200 millió forintot. A személyhajózás utasforgalma az elmúlt két évben 25 százalékkal bővült, és túllépte a 900 ezret, míg a kompforgalom közelít a másfél millió utashoz.

Az elmúlt időszak fejlesztései között szerepelt a Jókai nosztalgiahajó felújítása, a balatonfüredi móló korszerűsítése, valamint a fonyódi kikötő megújítása, amely hamarosan befejeződik. A jövőbeni tervek között szerepel több kikötő fejlesztése, a Tihany–Szántód rév korszerűsítése, valamint további hajóbeszerzések előkészítése.

A kompok jelenleg félóránként közlekednek, a díjak nem változtak a tavalyihoz képest-, miközben az utasszám az idei év elején is növekedést mutat. A személyhajózás egyelőre a főbb útvonalakon indul el hétvégi és ünnepi menetrenddel, majd májustól további kikötők is bekapcsolódnak.

A jubileumi, 180. hajózási szezont a tervek szerint szeptember végén ünneplik meg.

Nyitóképünk illusztráció, forrás: BAHART.

Ezeket olvasta már?