3 év alatti gyermekkel történő utazás, gyalogosok és önvezető járművek – ezekről is szó volt az új KRESZ kapcsán

2026. 03. 05., csütörtök, 19:29

A három év alatti gyermekkel történő utazás szabályai, a gyalogosok közlekedése és az önvezető járművek kérdései mellett a büntetőfékezés szankcionálásának módjai is szóba kerültek az új KRESZ tervezetével kapcsolatban tartott szakmai egyeztetésen.

A közösségi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről egyeztettek az Építési és Közlekedési Minisztérium és a közlekedési társaságok képviselői egy szerdai fórumon az új KRESZ tervezetével kapcsolatban – közölte a tárca.

A mintegy harminc résztvevőt felvonultató egyeztetésen Kerékgyártó János, a minisztérium közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta:

az új KRESZ tervezete január 20-án jelent meg, jelenleg pedig a beérkező észrevételek feldolgozása zajlik. A javasolt módosításokról hetek óta közlekedési módonként, munkacsoportokban folytatnak tárgyalásokat.

A tárca közlése szerint az elmúlt években széles körű egyeztetés zajlott szakmai szervezetekkel, önkormányzatokkal és közlekedési vállalatokkal, az ott megfogalmazott javaslatok pedig beépültek a most tárgyalt tervezetbe.

A megbeszélésen több szakmai észrevétel is felmerült. Szó volt egyebek mellett a villamospálya meghatározásáról, a zárt és nyílt villamospályák szabályozásáról, az önvezető járművek közlekedési szabályairól, valamint a leszállóhelyekről. Emellett a kerékpárosok és a gyalogosok közlekedésével kapcsolatos javaslatok is elhangzottak.

Az egyeztetésen érintették a büntetőfékezés szankcionálásának módját, a három év alatti gyermekkel történő utazás szabályait, a világítás alkalmazását és a gyalogosátkelés lehetőségeit is.

A minisztérium közlése szerint a cél egy korszerű, a mai közlekedési infrastruktúrának és műszaki fejlettségnek megfelelő szabályozás megalkotása, amely minden közlekedési mód számára biztonságos feltételeket teremt. Az új KRESZ kapcsán a jövőben további egyeztetések is várhatók.

Nyitóképünk illusztráció, archív.

Ezeket olvasta már?