2026. 01. 31., szombat, 19:29
Soha nemzetközi diákolimpiákon annál több érmet magyar diákok nem hoztak haza, nem nyertek el, mint a múlt évben: 7 aranyérmet, 14 ezüstöt és 15 bronzérmet - emelte ki Rétvári Bence, amikor miniszterelnöki és miniszteri elismeréseket nyújtott át a nemzetközi diákolimpiákon kimagasló teljesítményt felmutató tanulóknak, illetve az őket felkészítő pedagógusoknak.
"A magyar nemzetnek jelenleg önök, ti vagytok a vagyonai. Az a tudás, az a kimagasló tudás, ami világszerte is megállja a helyét. (...) Gratulálunk mindnyájatoknak, nektek is, akik ott voltatok, akik részt vettetek ezeken a versenyeken, a felkészítő tanáraitoknak is, a tehetségprogramban résztvevő oktatóknak is, hiszen ez közös siker" - fogalmazott a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Mint elmondta:
az iskolának nagyon sokféle funkciója van, egyebek között a pályaorientáció, a társadalmi különbségek csökkentése, illetve a tehetséggondozás. Ezért a magyar iskolák arra törekszenek, hogy mindenkiben találják meg, miben tehetséges, ami lehet matematika vagy irodalom, művészet vagy akár a sport
- tette hozzá.
Ez annál is inkább fontos, mert aki tizenéves kora elejére fölismeri, hogy miben tehetséges, azon a területen egész életében képes lehet előre haladni, és ha azt csinálja, amit szeret, akkor az élete kevesebb nehézséggel jár - fejtette ki a politikus.
A ti fejetekben található az a kincs, ami nemzetünk jövőjét szolgálhatja
- fogalmazott Rétvári Bence.
Az államtitkár a továbbiakban fontosnak nevezte a hátrányos helyzetűek támogatását is, ugyanis vannak sokan, akik nem kapják meg az otthoni támogatást.
Közlése szerint bízik abban, hogy a jövőben is folytatódik ez a sikerszéria, és a magyar szellemet, a magyar tehetséget nemcsak a Nobel-díj átadóin ismerik el, hanem a diákolimpiákon is.
A magyarokra mindig érdemes odafigyelni, mert a magyarok valahogy egy kicsit jobban látják a jövőt, mint a többi nemzet. Ez a tudás itt van bennetek, gratulálok az érmekhez
- fogalmazott Rétvári Bence.
A nemzetközi diákolimpiákon mutatott kimagasló teljesítmény nyomán 102 diák, illetve felkészítő pedagógus részesült miniszterelnöki, illetve miniszteri elismerésekben.