2025. 12. 18., csütörtök, 20:10
Az ünnepi időszakot követően idén is jelentősen megnő a visszaváltott italcsomagolások száma, ezért a MOHU megnövelt kapacitással készül a karácsonyt és az év végét követő napokra – közölte a Mol hulladékgazdálkodási leányvállalata.
A tájékoztatás szerint több teherautó és több begyűjtési nap segíti majd az üzletek munkáját: a palackokat a megszokottnál gyakrabban szállítják el a boltokból. A tavalyi tapasztalatok is indokolják az előkészületeket, hiszen a karácsonyi ünnepeket követően egy-egy napon
tízmilliónál is több palackot váltottak vissza.
A MOHU a nagyobb logisztikai háttér mellett több tárolózsákkal is támogatja az érintett üzleteket.
A társaság partnerei december 24-én és az azt követő napokban a normál időszaknál gyakrabban gyűjtik be a visszaváltott italcsomagolásokat, hogy a visszaváltás zavartalanul működhessen. Az ünnepek utáni első napokban jellemzően kiemelkedően magas a forgalom, ezért érdemes előre tájékozódni az automatákat üzemeltető üzletek nyitvatartásáról.
A visszaváltás megtervezésében a REpont applikáció is segítséget nyújt: az egyes helyszínekre kattintva előzetesen ellenőrizhető, hogy az adott üzletben működik-e a visszaváltó automata.
A MOHU az ünnepi időszakot megelőzően átvizsgálta az üzletek felszereltségét, és ahol szükséges volt, ott további zsákokat és üvegtárolókat biztosított. A zavartalan működés feltétele továbbra is a visszaváltó automaták napi szintű tisztítása, valamint a megtelt gépek rendszeres ürítése.
A közleményben kiemelték: a visszaváltási rendszer Magyarország egyik jelentős környezetvédelmi sikere. A közös odafigyelésnek köszönhetően egyre több italcsomagolás kerül vissza a körforgásba, ami a fenntarthatóbb jövőt szolgálja. Idén eddig mintegy 2,8 milliárd palackot, dobozt és üveget váltottak vissza, amelyek hulladéka megfelelő kezelés után újrahasznosításra kerül.