2025. 09. 13., szombat, 07:45
Gyorséttermi ételhordó dobozoknak álcázták a rakományt, de Roxi, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának szolgálati kutyája leleplezte a trükköt: a kartonokban közel 1 600 doboz illegális cigaretta sorakozott.
A pénzügyőrök a hetényi pihenőhelyen ellenőrizték azt a lengyel furgont, amely a fuvarokmányok szerint 70 karton ételes dobozt szállított Görögország és Lengyelország között.
A jármű átvizsgálásakor az utastérből több különböző cégbélyegző került elő – többek között az is, amellyel az aktuális fuvarokmányokat leütötték, valójában ez tette gyanússá a helyzetet, ezért a járőrök a teljes rakományt átvizsgálták. Az ellenőrzésből Roxi, a cigaretta- és pénzkereső szolgálati kutya sem maradhatott ki. Kis termete ellenére igencsak határozott fellépésű kutyalány, szinte rögtön jelzést adott a dobozoknál.
A furgonból összesen 1 560 doboz bolgár zárjegyes cigaretta került elő, amelynek értéke meghaladja a 4 millió forintot.
A sofőr azzal védekezett, hogy a furgont már megpakolva vette át, és nem tudott a rakomány valódi tartalmáról, így arra sem szolgáltatott magyarázatot, hogyan kerülhetett a Görögország és Lengyelország viszonylatában közlekedő járműbe bolgár cigaretta.
Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás, az elkövető akár 6 millió forint bírságra is számíthat.