2025. 07. 22., kedd, 08:31
Varga-Bajusz Veronika hétfőn, az M1 aktuális csatornán elmondta: a fiatalok este 20 órától kapnak sms-t az eredményről.
Az idei felsőoktatási ponthatárokat e hét szerdán hirdetik ki – mondta a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Varga-Bajusz Veronika közölte: a központi ponthatárváró rendezvényt ezúttal Veszprémben tartják, de számos egyetemi városban is szerveznek hasonló Pont Ott Partit. Az államtitkár kiemelte: idén már harmadik éve, hogy több mint 120 ezer feletti a jelentkezői létszám, és Európában egyedüliként Magyarországon 10-ből nagyjából 8 diák állami ösztöndíjas képzésre kerül be az egyetemre.
A politikus azt hangsúlyozta: a fiatalok ma már sokkal tudatosabbak, és sokkal inkább a nemzetgazdaság szempontjából releváns képzésekre jelentkeznek. „A műszaki, a természettudományos, a mérnök, az informatika, de a tanár vagy az orvos egészségtudományi képzések is idesorolhatók, és ebből kifolyólag várhatóan az állami ösztöndíjas férőhelyek is jobban ezekre a képzésekre fognak fókuszálni” – tette hozzá.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a magyar egyetemek egy megújítási folyamaton mentek át, amely „egyértelműen egy sikertörténet”, és egy új struktúrában, új működési módszerrel, teljesítményelvárással, teljesítményfinanszírozással működnek.
Hangsúlyozta: mára minden második hallgató vidéki egyetemre jár, tehát kiegyenlítődött a főváros és a vidék viszonyrendszere, megerősödtek a vidéki egyetemek.
Sokat erősödtek a magyar egyetemek és egyre meghatározóbbak a nemzetközi szinten is – fogalmazott, hozzátéve, hogy „12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában, de a cél az, hogy 2030-ra világszinten legyen top 100-as és több top európai egyetemünk is”.
Varga-Bajusz Veronika felidézte, hogy az elmúlt évben elindított „családbarát felsőoktatás” keretében januártól léptek életbe azok az intézkedések, amelyek megkönnyítik a tanulmányaik mellett gyermeket vállalók életét. Így minden 30 év alatti hallgató, akinek gyermeke születik, jogosulttá válik állami ösztöndíjas képzésre való átsorolásra.
„Az első félév eredményei alapján az látható, hogy 810 gyermek született, és az érintett hallgatókból 453-an voltak jogosultak állami ösztöndíjas képzésre, akiknek egyébként egyharmada édesapaként tudta igénybe venni ezt a lehetőséget, ezt a támogatást” – tette hozzá. Akik 14 év alatti gyermeket nevelnek, kérelmezhetik az egyéni tanulmányi rendet, hogy jobban össze tudják egyeztetni a gyermeknevelést és a tanulást, a 30 év alatti édesanyáknak pedig elengedik a diákhitel-tartozását – sorolta.
Az intézkedésekkel a kormány célja az, hogy minden élethelyzetben segítsük azokat, akik gyermeket szeretnének – fogalmazott az államtitkár.