2025. 06. 29., vasárnap, 10:35
Innovatív lehetőségek a nagyüzemi haszonállat-tartásban az állategészségügyi kockázatok mérséklésére címmel tartottak szakmai programot a MATE Kaposvári Campuson. Az esemény célja nem csupán a helyzetértékelés volt, hanem olyan új ötletek, megoldások is fókuszba kerültek, amelyek egy járványhelyzet esetén támogathatják az ágazatot.
A ragadós száj- és körömfájás vírus hazai megjelenése tette igazán aktuálissá a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézete által szervezett konferenciát. „Nagyon fontos, hogy foglalkozzunk olyan hosszútávú kérdésekkel, mint a fenntarthatóság vagy az állategészségügyi biztonság. Az elmúlt időszak kihívásai nemcsak az állattenyésztést, hanem a feldolgozóipart és a kereskedelmet is érintették. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy lehetőséget teremtsünk az ágazat szereplői közötti párbeszédre” – emelte ki köszöntőjében Vörös Péter, a MATE Kaposvári Campus főigazgatója.
Dr. Áprily Szilvia, a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézetének igazgatója megnyitó beszédében kiemelte: a szakmai program túlmutat a helyzetelemzésen. „Igyekeztünk új, többféle aspektusból megvilágítani azokat az állategészségügyi kockázatokat, amelyek az elmúlt időszakban az ágazatot sújtották. Emellett az is célunk volt, hogy olyan innovatív megoldásokat mutassunk be, amelyek segítik a tenyésztők felkészülését és a kockázat minimalizálását.”
A ragadós száj- és körömfájás aktuális tapasztalatairól és a védekezés központi szerepéről Dr. Lorencz András, az Országos Járványvédelmi Központ igazgatója beszélt. Kiemelte, hogy a betegség megelőzése és a gyors reagálás kulcsfontosságú a gazdasági és állategészségügyi kockázatok minimalizálásában.
Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója részletesen ismertette a madárinfluenza hazai helyzetét, valamint a kockázatcsökkentés érdekében alkalmazott stratégiákat és megoldásokat. A fertőzöttség megelőzése érdekében kiemelte a biobiztonsági intézkedések fontosságát.
Hollósy Tibor, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnökhelyettese, a KOMETA 99 Zrt. beszerzési igazgatója a ragadós száj- és körömfájás kereskedelmi és üzleti aspektusait mutatta be, rámutatva az iparág kihívásaira és lehetőségeire a jövőben.
A konferencia egyik központi témája volt az innovatív technológiák alkalmazása. Dr. Csivincsik Ágnes, a MATE Élettani és Takarmányozási Intézetének munkatársa a One Health szemléletű biobiztonsági program kialakításáról beszélt, amely az állattartás fenntarthatóságát és egészségügyi biztonságát szolgálja.
Dr. Kovács Levente és Dr. Szabari Miklós, a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézetének munkatársai a haszonállatok tartásában alkalmazható okos technológiákat és mesterséges intelligencia lehetőségeit mutatták be, amelyek hatékonyabbá tehetik az állattenyésztést és a betegségek korai felismerését.
Bakó Gábor, a Bonafarm Mezőgazdaság, Fiorács Kft. igazgatója a sertéságazatban alkalmazott biosecurity eszközökről és módszerekről beszélt, míg Dr. Kútvölgyi Gabriella, a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézetének munkatársa és kollégái a járványhelyzetekre való stratégiai géntartalékok kialakítását ismertették, hozzájárulva a tartós válságkezeléshez.
Dr. Posta Katalin, a MATE tudományos és minőségbiztosítási rektorhelyettese, a Genetika és Biotechnológia Intézet igazgatója és Dr. Póti Péter, a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézetének munkatársa az állattartó épületek belső környezetének javításáról, illetve a vérből történő vemhességvizsgálatról tartottak előadásokat, kiemelve az állatjóllét és a környezetvédelem összefüggéseit.
Végül Dr. Nagy Ágnes az agro- és bioterrorizmus fenyegetéseiről szólt, hangsúlyozva a jelen és a jövő kihívásait a járványvédelmi intézkedések terén.
Ez a konferencia rávilágított arra, hogy a modern járványvédelem és az állattenyésztés szoros összefüggésben áll a technológiai innovációkkal, a stratégiai tervezéssel és a nemzetközi együttműködéssel.