2025. 06. 07., szombat, 20:25
Ünnepélyes keretek között adták át a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és az Együtt Balatonudvariért Egyesület együttműködésében felállított legújabb mentőmellényállványt a balatonudvari Fövenyesi Strandfürdőn 2025. június 7-én.
A most átadott mentőmellényállvány immár a tizedik a Balaton-partján. A kezdeményezés célja, hogy a kisgyermekes családok számára könnyen elérhetővé váljon a biztonságos fürdőzéshez szükséges mentőmellény. Az állványokon különböző méretű gyermekmentőmellények találhatók, amelyeket a strandolók ingyenesen használhatnak, majd a fürdőzés után visszahelyezhetnek az állványra, így az eszközök újra és újra elérhetők maradnak mások számára is.
A mentőmellényállványokat a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata fejlesztette ki. Az új balatonudvari állvány megvalósulását az Együtt Balatonudvariért Egyesület és a helyi közösség összefogása tette lehetővé.
„Célunk, hogy minél több helyszínen biztosítsunk olyan eszközöket, amelyek segítenek megelőzni a vízbefulladásos baleseteket. A gyermekek biztonsága közös felelősségünk” – hangsúlyozta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke az átadón.
A kezdeményezés a vízbiztonság és a társadalmi összefogás jó példája, amely remélhetőleg további balatoni településeket is inspirál majd a csatlakozásra.