2025. 06. 03., kedd, 20:02
A vállalat termékeit a Szentkirályi Magyarország Kft. fogja gyártani, miután kibővítette az üzemét.
A Szentkirályi Magyarország Kft. beruházása nyomán hazatér a Pepsi gyártása, innentől kezdve a hazai boltok piacain megtalálható Pepsi termékeket import helyett helyben fogják gyártani – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szentkirályon.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szentkirályi Magyarország Kft. gyáravató ünnepségén elmondta, hogy ez az ásványvíz- és üdítőitalgyártó 2021-ben indult, nagyjából 11 milliárd forint értékű fejlesztési programjának az egyik mérföldköve, amelynek eredményeként jelentősen bővült a vállalat palackozó kapacitása.
Beszédében kiemelte, hogy a beruházáshoz az állam 3,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve elő azt, hogy az ásványvizek, illetve a Pepsi termékek palackozási igényét helyben ki lehessen elégíteni.
Innentől kezdve a Magyarországon elfogyasztott Pepsi termékeket immár nem valahonnan külföldről kell importálni (…) Tehát gyakorlatilag import helyett saját termelés"
– fogalmazott.
Külön kitért a környezetvédelmi szempontokra is, kiemelve, hogy a kamionoknak ezentúl másfél millió kilométerrel kevesebbet kell megtenniük, ráadásul bővítették a víztisztítómű kapacitását és kiépült egy szennyvízkezelő üzem is.
Megjegyezte azt is, hogy az élelmiszeripar hazánkban stratégiai ágazat, amelyik több mint 140 ezer embernek ad munkát, majd kiemelte, hogy a szektor adta a hazai exportteljesítmény növelésének egyik fontos pillérét.
"Hiszen mi, Magyarországon kétszer annyit állítunk elő úgy általánosságban mindenből, ahhoz képest, mint amit megenni vagy meginni tudunk" – jelentette ki.