2025. 06. 01., vasárnap, 19:23
A székelyföldi turistalátványosságnál attól tartanak, hogy ha a bánya beomlik, a sós víz árhullámot okoz.
Vasárnap délután nagy erőkkel Parajdra érkezett a Hargita megyei katasztrófavédelem, és a mentőszolgálatot is készültségbe helyezték – számolt be ról a Magyar Hang.
A helyszínen volt a lap fotóriportere, Végh László is, aki arról számolt be, hogy a falu alsó, nyugati részén vasárnap helyi idő szerint délután kettőkor elkezdték az emberek kitelepítését is – amennyiben a sóbánya beomlik, a tárnákból kicsapó sós víz árhullámot okozhat, ami érintené a település nyugati részének lakóit, elsősorban Parajd és Alsósófalva találkozásánál.
Ott, vagyis a régi, már évtizedekkel korábban felhagyott sóbánya közelében található a falu egyik romatelepe, de a 2015-ben átadott wellnessfürdő is. A parajdi civilek eközben a település felső, biztonságos részén gyülekeznek, arra készülve, hogy amennyiben szükséges, homokzsákok pakolásával segítik a védekezést. A lap úgy tudja, az első kitelepítési hullámban 40-50 ember volt kénytelen elhagyni a lakóhelyét.
A cikkben azt írták még, hogy a parajdi sóbánya térségében besüppedt a talaj, ezért tíz háztartás kitelepítéséről döntöttek a hatóságok, de hangsúlyozták, hogy más területek nincsenek veszélyben.
A közelmúltbeli áradások miatt a Korond patak vizének egy része folyamatosan a bánya belsejébe szivárgott, és a hatalmas csapadék miatt néhány napra százszorosára nőtt a vízhozam. A bánya most mintegy 10 millió köbméter vízzel telt meg, amely a sófalak oldódásával komoly szerkezeti veszélyt jelent.
A helyi szakértők szerint a legnagyobb kockázat a bányatető beomlása és a sós víz hirtelen kipréselődése, ami rövid idő alatt pusztító árhullámot okozhatna. A hatóságok a lakosság védelmében fokozottan monitorozzák a helyzetet és megelőző intézkedéseket hajtanak végre.