2025-ben is érdemes lesz kémlelni az eget

2025. 01. 06., hétfő, 12:35

A NASA szerint idén is rengeteg okunk lesz arra, hogy felnézzünk az égre. Meteorzáporok, bolygó-együttállás, szuperholdak és egy teljes holdfogyatkozásnak lehetünk majd tanúi.

Az év kezdete izgalmas meteorrajtokkal indított, köztük a Quadrantidákkal, amelyek talán az egyik legerősebb és legmegbízhatóbb meteorraj, bár a csúcsidőszakuk mindössze néhány óráig tartott január 2-án és 3-án reggel.
De, ha lemaradtak a Quadrantidákról, nem kell aggódni: az év folyamán számos más meteorrajt is vár ránk. Az augusztusi Perseidák, a decemberi Geminidák színesítik majd az égboltot. Emellett január 13-án a Hold elhalad a Mars előtt, ez a földről szabad szemmel is látható lesz.

Januárban ráadásul a Vénusz és a Szaturnusz is egymáshoz közel kerülnek, és a két bolygó közötti távolság csupán „kétujjnyi” lesz. Ez az együttállás január 17-18-án lesz a leglátványosabb.

Az év egyik legcsodálatosabb pillanata nem más lesz, mint egy teljes holdfogyatkozás március 14-én, majd szeptember 7-én újabb teljes holdfogyatkozás következik. Az év második felében három egymást követő szuperhold is vár ránk, az első októberben lesz, a harmadik pedig december 4-én.

Ezeket olvasta már?