Kampányt kellett indítani, hogy az autósok elengedjék a szirénázó járműveket

2024. 12. 20., péntek, 13:31

200 molinóval indult az „Adj utat a segítségnek!” című közlekedésbiztonsági kampány a gyorsforgalmi utakon.

Létezik egy olyan előírás, ami már több mint 10 éve a KRESZ része, mégis sok autós nem tartja be: ez az úgynevezett biztonsági folyósó kialakítása a gyorsforgalmi utakon. Ezért az Építési és Közlekedési Minisztérium a Magyar Közúttal közösen kampányt indított, hogy felhívja a járművezetők figyelmét a biztonsági folyósó kialakításának fontosságára, hiszen ezzel életet menthetnek a közlekedők.

Fotó: police.huNemcsak a segítségnyújtó hatóságok, így a mentőszolgálat, a tűzoltók és a rendőrség, hanem a gyorsforgalmi utakat kezelő társaságok diszpécserei is azt tapasztalják egy-egy balesetnél, hogy a közlekedők nem kezdenek el a forgalom lassulása esetén lehúzódni és kialakítani egy sávot az érkező segítségnek. A biztonsági folyósó a KRESZ szerint nem más, minthogy a belső sávban közlekedők balra, míg a külső sávban jobbra húzódnak a járművek, úgy, hogy a műszaki- vagy leállósáv is szabadon maradjon. Bár több pozitív példa is előfordul, de az általános tapasztalat alapján a legtöbbször nehezen verekedik át magukat a kék és sárga villogóval érkező járművek az összezárt kocsisorokon. Pedig, ha hamarabb és időben odaér a segítség, az akár életet is menthet.

Fotó: Magyar KözútSajnálatos tapasztalat, hogy míg a megkülönböztető jelzést használó járműveket valamilyen módon elengedik az autósok, addig a közútkezelők járművei már nem ilyen szerencsések. Ez azért is fájó probléma, mert a mérnökségi szakembereknek is fontos szerepe van egy-egy baleseti helyszínnél, segítenek a terelés kiépítésében és ők takarítják el a törmeléket, így minél később érnek ki, annál később tudják megindítani újra teljes pályán a forgalmat.

Azért, hogy a segítség utat kapjon az Építési és Közlekedési Minisztérium elrendelése alapján a Magyar Közút 200 darab molinót készített és gyártatott le, hogy a teljes hazai gyorsforgalmi hálózaton, így a koncessziós társaságok által kezelt utakra is kihelyezhessék ezeket a közlekedésbiztonsági kampányelemeket.

Fotó: police.huA következő hetekben az ünnepek miatt a szokásosnál is több autós fog útnak indulni, a Nyugat-Európából érkező és az országon átvonuló több százezer vagy akár milliós nagyságrendű autós miatt telítettebbek lesznek a sávok, érdemben lassulhat a forgalom és egy apró koccanás is komolyabb torlódásokhoz vezethet. Ezért a szakemberek ezzel a kampánnyal is szeretnék felhívni a közlekedők figyelmét, hogy ha azt tapasztalják, hogy lassul a forgalom, húzódjanak le a sávok szélére, ezzel is segítve, hogy a segítség mihamarabb odaérjen, oda ahol szükség van rá.

Ezeket olvasta már?