2024. 11. 06., szerda, 13:20
A hajmeresztő helyzetet egy török kamionsofőr hozta össze, de szerencsére nem lett belőle baleset.
Rossz sávból hajtott fel az autópályára, ezért a forgalommal szemben haladt egy kamion az M5-ös sztrádán Kecskemét térségében október 31-én – számolt be róla az MTI a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye alapján.
A tájékoztatás szerint október 31-én éjjel néhány percen belül több bejelentés is érkezett a vármegyei rendőr-főkapitányságra a forgalommal szemben haladó kamionról. A rendőrök a szabálytalan tehergépkocsit már a leállósávban találták meg, majd az autópályát üzemeltető cég munkatársainak segítségével megfordították a szerelvényt, és a legközelebbi pihenőhelyre kísérték.
A járművezetőt közúti veszélyeztetés gyanúja miatt hallgatták ki, miközben elmondta, hogy nem ismerős Magyarországon, ez volt az első útja áruszállítóként, ezért alakult ki a balesetveszélyes helyzet.
Az 55 éves török férfi szabadlábon védekezhet, de jogosítványát bevonták, és kezdeményezték vezetői jogosultságának szüneteltetését.