2024. 08. 27., kedd, 17:52
A tomboló kánikula ellenére sokak úgy gondolhatják, hogy augusztus 20-a után véget ér a balatoni főszezon. Ez idén máshogy alakult.
A turisztikai szakemberek úgy vélekednek a jelenségről, hogy a szezon az egész évben kitart, nyáron annyi különbséggel, hogy akkor strandolni is lehet. A szolgáltatók közül egyre többen döntenek az egész éves nyitva tartás mellett.
A napokban is rengetegen volt úgy Zamárdiban, hogy még kihasználják a nyár utolsó hetét és nagy melegét, így sokan döntöttek a strandolás mellett. Egy parti vendéglátós szerint az utóbbi években egyre jellemzőbbé vált az, hogy nő azoknak a száma, akik augusztus 20-a után kezdik meg a nyaralásukat.
„Egyre többen felfedezik, hogy szeptemberben ugyanolyan idő van, mint akár júliusban vagy augusztusban. Nekünk személy szerint ez a szeptemberi időszak a kedvencünk, ilyenkor ugyanis a Balaton ugyanolyan meleg, lehet fürdeni, és hál’ istennek egyre több hely tart nyitva” – mondta az ATV Híradónak Vass Máté, az egyik vendéglátóhely tulajdonosa.
A strandon pihenők még kiélvezik a napfényt, sokan vannak a parton, de még bőven van hely.
Az augusztus 20-ai hosszú hétvége után még teltház volt a magyar tengernél. Az ünnep előtt rengtegen voltak a balatoni településeken, viszont utána is még sokan maradtak a tónál.
Az elmúlt évekhez képest most változik a helyezt: augusztus 20-a után már nem ürül ki azonnal a Balaton.
„Egyre többen látják be, nem ér véget az élet augusztusban sem, úgyhogy megyünk tovább. Szeptemberben még biztos vagyok benne, hogy a hétvégék erősek lesznek. Egyébként pedig készülünk az új szezonra, és mindent el fogunk követni azért, hogy a szeptember, az október, a november és a december is kiválóak legyenek az idén” – mondta el egy interjúban Pach Gábor, a Balatoni Kör elnöke.
A Balatoni Kör tagjainak célja, hogy a Balatont egész évben látogathatóvá tegyék, ezért sokat tesznek azért, hogy minél több vállalkozó tartson nyitva a fürdési időszakon túl is.