Nagy durranás lesz idén is a Budapesti tűzijáték augusztus 20-án

2024. 08. 02., péntek, 09:22

Harminc perces show-val készülnek a szervezők. Több mint 45 ezer pirotechnikai effektet lőnek majd fel, de lesz fényfestés, fény és lézerjáték, valamint drónshow is.

Tizenkilenc helyszínen több száz programmal várják az érdeklődőket augusztus 17. és 20. között Államalapító Szent István király ünnepén – mondta el az ünnepségsorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán kiemelte, augusztus 20. az érdeklődés és a részvétel szempontjából az egyik legkomolyabb rendezvény az országban, nem egyszerűen az államalapítás, Szent István király ünnepe és Magyarország születésnapja, hanem egy olyan fesztivál, rendezvénysorozat, amely az ország presztízse szempontjából is mértékadó.

Az államtitkár úgy fogalmazott: aki ide látogat pontosan tudja, mire számíthat: vendégszeretetre, kiváló minőségre, és olyan körülményekre, amelyek a világon bárhol megállnák a helyüket.

Tóth Ferenc, az augusztus 20-i tűzijátékot rendező NUVU Kft. ügyvezetője közölte, az idén is 30 perces műsor során több mint 45 ezer pirotechnikai effektet lőnek fel a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról, valamint kilenc uszályról és számos pontonról.

Idén is lesz fényfestés, fény és lézerjáték, drónshow, újdonság azonban, hogy ebben az évben kiterjesztették a tűzijáték látványterét: a Petőfi hídtól egészen a Margit sziget alsó harmadáig egy öt kilométeres szakaszon lehet majd élvezni a látványt, amely minden helyszínről nagyjából azonos lesz – mondta el az ügyvezető.

Az idei művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette, a zenei aláfestést pedig Elek Norbert komponálta népdalokra. Az előadás hét felvonásból áll, amelyeket mesés történelmi hangjáték köt össze – számolt be róla Tóth Ferenc.

Ezeket olvasta már?