Indulnak az Ökumenikus Segélyszervezet esélyteremtő nyári táborai

2024. 07. 12., péntek, 11:34

Rekordösszeggel zárult a Segélyszervezet adománygyűjtése, melyből egész évben tudják támogatni a rászoruló gyerekek fejlesztését.

Az Ökumenikus Segélyszervezet májusban meghirdette Kapaszkodó programjához kapcsolódó adománygyűjtését. Az így befolyt összegből rászoruló gyermekeknek szerveznek élménytáborokat, valamint folytatják az egész évre kiterjedő felzárkóztató programjaikat. A szervezet munkatársai számára a nyári időszak kiemelten fontos, mivel ilyenkor a fejlesztő munka mellett olyan közösségi élményekkel tölthetik meg a gyerekek nyári szünidejét, amelyekről ők is büszkén számolhatnak majd be társaiknak az iskolakezdés során. A Segélyszervet ismert önkéntesei, Katus Attila sportaerobik világbajnok és Wolf Kati énekesnő, a Kastélyosdombón szervezett sajtónyilvános eseményen bekapcsolódtak a tábori életbe és a gyerekekkel közösen vettek részt a fejlesztő foglalkozásokon.

A kilenc helyszínen - napközis és bentlakásos formában - szervezett táborokban több mint négyszáz nehéz sorsú gyermek vesz részt. A szervezet Somogy vármegyei Kastélyosdombón található Esélytáborában többek között digitalizáció, sport-egészség, készségfejlesztő, önismereti és művészeti tematikájú bentlakásos táborokat, több – Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Hajdú-Bihar és Békés vármegyei – intézményében pedig napközis élmény és fejlesztő heteket szerveznek a szakemberek.

A kirándulások, mozgásfejlesztő sport és kreatív foglalkozások mellett olyan változatos programok is várják a résztvevőket, mint a természetismereti élménytúra, filmklub, lovas programok, hagyományőrzés vagy éppen mesenap. A nyári élményhetek célja, hogy esélyt adjanak a rászorulóknak a hátrányok ledolgozására és a gyermekkor soha vissza nem térő pillanatainak megélésére, így ők is élményekkel feltöltődve térhetnek vissza az iskolapadba szeptemberben.
 
A Segélyszervezet 2024 tavaszán hirdette meg hagyományos, országos pénzadománygyűjtését a gyermekekért végzett munkájának támogatására. Az így befolyt mintegy 80 millió forintból egyrészt a nyári táborokat, másrészt az egész évben működő Kapaszkodó programjukat finanszírozzák. A szervezet munkáját folyamatosan segítik az egyéni adományozók, ehhez a célzott gyűjtéshez pedig több céges támogató is csatlakozott.
 
Ebben az évben is kiemelt szerepet vállalt a Segélyszervezet stratégiai partnere, Magyarország legnagyobb adománygyűjtő csapata, a Tesco. Az áruházlánc jóvoltából, a pénztáraknál megvásárolt több mint 200 ezer kuponból, 50 millió forint adomány gyűlt össze.

Ezeket olvasta már?