2024. 06. 01., szombat, 11:19
A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program eredményei mentén a térség prémiumkategóriás, kreatív régióvá válhat – hangsúlyozta az EKF-program tapasztalatairól tartott pénteki fórumon Sümegen a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
Navracsics Tibor kiemelte, hogy az EKF program keretében 2020 óta olyan együttműködés bontakozott ki, amelyben többek között az önkormányzatok és a civil szervezetek is szerepet vállaltak, munkával és pénzzel hozzájárulva a sikerhez.
A jó együttműködésre nemzetközi kitekintésben Nyugat-Németországot hozta fel példának, ahol szavai szerint a második világháborút követően stratégiai döntést kellett hozni arról, hogy melyik város legyen a térség központi települése. Végül Bonnt jelölték ki, a régió nagyvárosai pedig eltérő profillal, specializálódva bizonyos feladatokra, egymással együttműködve hozzájárultak a fejlődéséhez. A Veszprém-Balaton régióban megszülető együttműködésről szólva rámutatott, hogy négy esztendővel ezelőtt a kultúra és a hagyományok mentén indult meg a közös gondolkodás. Navracsics Tibor fontosnak nevezte, hogy a résztvevők higgyenek a kreatív régió megszületésében és sikerében.
forrás: hirado.hu / MTI