Orbánt dicsérte Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemekkel kapcsolatban

2024. 05. 20., hétfő, 20:35

James David Vance, Ohio állam republikánus szenátora szerint teljesen ésszerű dolog az, hogy az egyetemek eszméjét szem előtt tartva, szükséges, hogy az adófizetőknek legyen némi befolyásuk arra, hogy az állam a pénzüket hogyan költi el ezekre az intézményekre – mondta a CBS „Face the Nation” című műsorában, melyet a Mandiner szúrt ki.

Az amerikai politikus a magyar kormány azon intézkedésével kapcsolatban fogalmazott így, amelynek köszönhetően az egyetemek jelentős része közalapítványi fenntartásba került.

A műsorvezetőnek viszont ellentétes volt a véleménye, és azt állította, hogy „Orbán magához ragadta az állami egyetemek feletti ellenőrzést, olyan alapítványokba szervezve azokat, melyeket az ő szövetségesei irányítanak” melyre Vance azt mondta, hogy „az Egyesült Államokban az egyetemeket <>, nem pedig az adófizetők”.

Ha nem oktatják jól a gyerekeinket, de a következő generációt a diákhitel-adósság hegyei alá temetik, akkor nem teljesítik az alku rájuk eső részét – érvelt a politikus.

A parázs vitára reagált Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is, aki Twitter oldalán azt írta: „A szenátor szerint Magyarország olyan okos döntéseket hozott az oktatáspolitikában, amelyekből az USA tanulhatna. Köszönjük szenátor!” Hozzátette, hogy véleményünk szerint, ez az egyetlen módja annak, hogy növeljük az oktatás minőségét és biztosítsuk a valódi akadémiai szabadságot. A tapasztalatok és a legjobb gyakorlatok megosztása a konzervatív erők között, létfontosságú ezen a területen – zárta bejegyzését.

https://x.com/BalazsOrban_HU/status/1792458625732030888

 

Ezeket olvasta már?