2024. 04. 25., csütörtök, 15:20
Magyarország köztársasági elnöke csütörtökön, Vatikánvárosban látogatta meg az egyházfőt.
Ferenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettünk – hangsúlyozta Sulyok Tamás a helyszínen.
Hozzátette: a találkozón érintettek egy személyes témát is, amely a pápa budapesti látogatásakor mondott beszédének egyik üzenetét érintette. Ferenc pápa Szent István egyik intelmét említette, amely úgy szól: légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen – idézte fel Sulyok Tamás, kiemelve: ez Szent István fontos üzenete, s nem véletlen, hogy éppen Ferenc pápa hívta fel rá a figyelmet.
A köztársasági elnök csütörtökön részt vett azon a magánkihallgatáson is, amelyen a pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, majd jelen volt a zarándoklatot lezáró misén a Szent Péter-bazilikában.