2024. 03. 21., csütörtök, 13:46
Balatoni látványtelepítéssel ünnepelte március 20-án a Halak Napját a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ).
Több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Halak Napjának elsődleges célja a halak népszerűsítése, mert a szövetség megítélése szerint még ma sem mindig kapják meg a társadalomtól azt a figyelmet, amelyet jelentőségüknél fogva megérdemelnének.
Dérer István, a MOHOSZ alelnöke, az Országos Horgászszervezeti Központ (OHSZK) főigazgatója kiemelte: a Halak Napja nemcsak a halak csillagjegy végéhez, hanem a tavasz kezdetéhez is kapcsolódik.
Gazdasági szempontból nagy lehetőség van a horgászokban, hiszen nekik köszönhetően kitolódhat a balatoni szezon. Tavasztól ősz végéig sok pecás jön a magyar tengerhez, hogy hódoljon a szenvedélyének. Ők általában több napra jönnek és hozzák magukkal a családot. Szállást foglalnak, fogyasztanak a vendéglátóhelyeken. Úgy gondolom, az elmúlt években hatalmasat fejlődött a Balaton ebből a szempontból is – fogalmazott Szűcs Lajos.